A háztartások jelentős része cserélte le karácsonykor vhs-magnóját a korszerűbb és immár olcsóbbnak tekinthető dvd-re. A kínálat bővülése miatt nem egyértelmű, hogy mely árkategóriába tartozó gépezetek voltak a legkelendőbbek. A hírek szerint mindenből fogyott, amire dvd volt ráírva. Ez vonatkozott a filmekre is, amelyből gyakorlatilag az összes kereskedelmi lánc listán tartott jó néhányat. Az utoljára két-három évvel ezelőtt látott forgalomnövekedést hozó decemberi hajrában nem volt a korábbi évekhez hasonló slágertermék, a nagy érdeklődés minden termékkörre és minden termékre kiterjedt, ráadásul immár nagy mennyiségben értékesíthető a magas minőségű és az alacsonyabb árkategóriás áru is. Idén karácsonykor az élelmiszer is legalább olyan jól fogyott, mint a nem élelmiszer jellegű termékek. A kereskedőktől származó információk szerint a nagy üzletek mellett a fővárosi vásárok is komoly látogatottságra tettek szert és a magas árszint ellenére is jelentős forgalmat bonyolítottak le a kitelepülők.
A ruházati forgalom a november elején tapasztalt stagnálást követően a hónap közepén beindult. Decemberben a hétvégeken az outletekben, a bevásárlóközpontokban, illetve a sétálóutcákban ki lehetett volna tenni a megtelt táblát. Jean-Paul Filliat, az Auchan Magyarország ügyvezető igazgatója szerint a forgalom december 27-ig rendkívül erős volt, de aztán a rossz idő miatt leült a kereslet.
