A Holcim Hungária Otthon Alapítvány másodszor írja ki összesen 100 millió forint értékű pályázatát, amellyel az önkormányzatok bérlakás-építési programjait, valamint azon közhasznú szervezetek fejlesztéseit akarja támogatni, amelyek a rászoruló családok lakhatási problémáira kívánnak megoldást találni. A pályázatok benyújtási határideje április 3., eredményt június 2-án hirdetnek. A 2005-ben bejegyzett alapítvány tavaly indította el kezdeményezését. Ennek eredményeként a 2005-ben felajánlott szintén 100 millió forintos támogatási keretből országosan 36 új bérlakás épült. Az elmúlt esztendőben támogatást nyert projektek közül Uraiújfalun és Nyíracsádon elkészültek az új lakások, Csurgó, Orosháza, Kiskunhalas és Nyíregyháza esetében pedig befejezés előtt állnak.
