A kormány példa nélküli lépést tett, amikor az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárásának elhalasztása érdekében lényegében változatlan formában az Országgyűlés elé terjesztette a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény egy évvel ezelőtt már egyszer elfogadott szövegét – fogalmazott az Italdobozgyártók Európai Szövetsége közelmúltban tett sajtóközleményében. Ebben kifogásolják, hogy a kormány minden szakmaiságot nélkülözve, az érdekvédelmi szervezetekkel folytatott tárgyalás nélkül fogadta el újból a vitatott szabályozót. A parlament elé terjesztett jogszabály elfogadását követően a törvény január elsején lép ismét hatályba.
Az Európai Bizottság októberben indított a magyar kormány ellen eljárást a közösségi jog megsértéséért, mivel az a környezetvédelmi termékdíjról, továbbá az egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló törvény módosításáról rendelkező szabályozó kapcsán nem teljesítette a törvényalkotáshoz kapcsolódó bejelentési (notifikációs) kötelezettségét. A törvénynek számos élelmiszer- és csomagolóipari szövetség határozott tiltakozása ellenére változatlan formában történő újbóli elfogadtatásával a kormány elszalasztotta a közel egy éve hatályban lévő jogszabály kapcsán a gazdasági szereplők körében kialakult feszültség és az Európai Unió aggályai kezelésének lehetőségét – állítja az Italdobozgyártók Szövetsége.
A törvény lényegében eddig is hatályban volt, ám annak felfüggesztését októberben kérte az Európai Bizottság, tekintettel a vizsgálat időszakára. Ezt igyekezett a kormány kikerülni, amikor változatlan formában újra elfogadta és parlamenti szavazásra bocsátotta a törvényt.
A szabályozó az italdobozgyártók szerint eddig is komoly károkat okozott, hiszen véleményük szerint megkülönbözteti a hazai és az uniós gyártókat. Azzal kapcsolatban, hogy a törvény eddig mennyit hozott az ország kasszájába, megoszlanak a vélemények: egyesek egy év alatt több mint 10 milliárdos termékdíjbevételről beszélnek, mások szerint az első évben még csak hozadéka sem volt annak. Az viszont tény, hogy a szabályozóval az italgyártókat és a kereskedőket is magára haragította a környezetvédelmi tárca.
