A kabinet a diákhitel maximális havi összegének 25 ezerről 30 ezer forintra történő növeléséről szóló kormányhatározatban arról is döntött, hogy a Diákhitel Központnak a következő három tanév kezdetekor folyamatosan emelnie kell a hitel kamatában a működési költségekre megképzett kamatprémium mértékét. A határozat értelmében a legnagyobb ugrás szeptemberben következik be, ekkor a diákhitel kamatának minimálisan 0,8 százalékpontnyi működési költségekre képzett prémiumot kell tartalmaznia, amely összeg a következő két év során 10–10 bázisponttal emelkedik majd, addig, amíg a korábban elhatárolt működési költségek fel nem oldódnak.
Fontos tudni, hogy a jogszabály ennél jelentősebb prémiumot is lehetővé tesz, hiszen a most megváltoztatott kormányrendelet eredeti szövegében a diákhitel kamatában a DK az átlagos forrásköltség mellett kockázati prémiumot, illetve működési költségeket is érvényesíthet – maximum 4,5 százalékos mértékig. A DK eddigi gyakorlata szerint a kockázati prémium összege 2 százalék volt, míg működési költségeket eddig egyedül a 2003/2004-es tanév második félévében, illetve a jelenlegi szemeszter idején tudott érvényesíteni: korábban 0,33, jelenleg pedig 0,12 százalék erejéig. A kormányhatározat szerint tehát ennek a 0,12 százalékos kamatrésznek kell minimálisan 0,8 százalékra emelkednie – ez ugyanakkor nem jelenti automatikusan azt, hogy ősztől drágulni fog a diákhitel.
A kamatot ugyanis legjelentősebb mértékben a DK forrásköltsége határozza meg. A társaság korábbi tájékoztatása szerint a központ átlagos forrásköltsége 2004. második félévében 9,83 százalék volt. Azóta a jegybank többször is alapkamatot csökkentett, illetve a DK a 2003 szeptembere és 2004 júniusa között összesen 51,5 milliárd forint névértékben – igen magas hozamszint mellett – forgalomba hozott DK2006/01 sorozatjelű kötvényekre május 31-éig tartó sorozatos visszavásárlási aukciót hirdetett meg. A fentiek miatt van remény arra, hogy a központ átlagos forrásköltsége oly mértékben csökkenjen, hogy az emelkedő működési költségprémium mellett is megmaradjon – vagy akár még így is csökkenjen – a diákhitel jelenlegi, 11,95 százalékos kamatszintje. Erről biztosat a következő tanév megkezdése előtt hét nappal tudhatunk meg, ekkor teszi ugyanis közzé a DK a következő tanév első félévére vonatkozó kamatszintet.
Annyi bizonyos, hogy a kormányrendelet ilyetén módosítására szükség volt: az a tény, hogy a hallgatói hitelrendszer működtetési forrásait a DK egyre nagyobb mértékben kötvénykibocsátás révén a tőkepiacról fedezi, hosszú távon tarthatatlanná teszi, hogy a központ működési költségeit folyamatosan elhatárolja – miként ezt immár évek óta teszi.
