Erősödött a hazai pénzügyi szektor közvetítői szerepe – a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) adatai szerint a hitelezett, befektetett, vagyon- és letétkezelt eszközök összessége tavaly a 2004. évinél gyorsabb ütemben, 18 százalékkal bővült, értéke meghaladta a 30,1 ezer milliárd forintot. Az összevetésből kiderül, hogy a pénzügyi szektor jövedelmezősége is jelentősen növekedett, a teljes piac tőkearányos nyeresége (ROE) a 2003-as 16 százalékról 23 százalékra bővült. A nyereségesség növekedésének hajtóereje a bankszektor volt. A hazai pénzintézetek adózott eredménye tavaly 57,8 százalékkal, 275 milliárd forintra nőtt.
Marsi Erika, a PSZÁF főigazgatója ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a szektor nyereségességében jelentős, a felügyelet számításai szerint 54-55 milliárd forintos többletet okozott az, hogy a pénzintézetek erőteljesen visszafogták működési költségeiket. A fő profittermelő ugyanakkor továbbra is a kamatjövedelem: a pénzintézetek átlagos mérlegfőösszegre vetített kamatmarzsa tavaly még három százalékponttal, 3,88 százalékról 3,91 százalékra növekedni is tudott.
A bankok hitelezési dinamikája ugyan elmaradt a 2003-as 33,3 százaléktól, ám a 16,7 százalékos növekedés továbbra is rendkívül erősnek mondható. A hitelállomány bővülésében továbbra is a háztartási hitelek dinamikája nőtt jobban – közel 30 százalékos volt a bővülés, szemben a vállalati hitelállomány 14,5 százalékos növekedésével. A hiteleken belül ugyanakkor számottevő a devizahitelezés előretörése: az 597 milliárd forintnyi lakossági hitelnövekmény 50, az 583 milliárdos vállalkozói hitelnövekmény 70 százalékát tették ki a devizahitelek.
A PSZÁF előrejelzése szerint a csökkenő jegybanki alapkamat és infláció a banki kamatmarzs szűkülését okozza majd. A felügyelet azzal számol, hogy a – nem kis részben a tulajdonosok által elvárt jövedelemkényszer miatt – a pénzintézetek egyre nagyobb kockázatot vállalnak majd a hitelügyleteknél, ami elsősorban a lakossági, de a vállalati hitelportfólió romlásával is együtt jár majd. Marsi Erika szerint hasonló kockázattal számolnak a pénzügyi vállalkozásoknál (lízingcégeknél) is.
A hazai biztosítási szektorban a díjbevétel mindössze 6,7 százalékkal, 587,4 milliárd forintra nőtt, ám a PSZÁF összegzése szerint a hazai biztosítótársaságok nyeresége ennél jelentősebben, 15,5 százalékkal 40,42 milliárd forintra nőtt. Mindez azt jelenti, hogy a szektor tőkearányos nyeresége a 2003-as 24,9 százalékról 25,7 százalékra nőtt. Ez a szám magasabb, mint a bankszektor 23,4 százalékos adata.
