Újabb öt takarékszövetkezettel kapcsolatban rendelt el felügyeleti intézkedést a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF). A legfinomabb dorgálást az általánosan mindenki számára előírt belső szabályzati revízióra vonatkozó felkérés mellett a Hartai Takarékszövetkezet kapta: „csak” a vizsgálat által megállapított értékvesztés elszámolására, illetve a hitelezés területén feltárt hiányosságok megszüntetésére kötelezték.
A többi érintett takarékszövetkezet (a fehérgyarmati Szatmár-beregi, balatonfőkajári Forrás, a kaposvári bejegyzésű Nagybajom és Vidéke, valamint a Kevermes és Vidéke Takarékszövetkezet) esetében kockázatvállalási problémákat is megállapított a helyszíni ellenőrzései nyomán a PSZÁF.
A felügyelet a legkeményebben a Szatmár-beregi Takarékszövetkezetre dörrent rá: figyelmeztette a takarékszövetkezet elnök-ügyvezetőjét és ügyvezető igazgatóját a prudenciális működésre vonatkozó jogszabályi előírások maradéktalan betartására. A szövetkezetnek kockázatvállalásai során – különösen a kockázatvállalásra vonatkozó döntések meghozatalakor és azok dokumentálásakor – a jövőben még jobban kell ügyelnie a jogszabályok és a belső szabályzatokban foglaltak betartására. Felül kell vizsgálnia ügyfél- és partnerminősítési, valamint ügyletminősítési gyakorlatát, és a kockázatok további csökkentése érdekében gondoskodnia kell a fedezetértékeléssel kapcsolatos hiányosságok haladéktalan elszámolásáról, valamint ahol ez szükséges, további fedezetek bevonásáról. A szövetkezetnek hatékonyabbá kell tennie a belső ellenőrzési szervezet tevékenységét is. Több takarékszövetkezet esetében a felügyeleti adatszolgáltatás hiányosságait is nehezményezte a PSZÁF.
