Új lendületet adhat a magyar bankkártyapiac chipes átállásának, hogy a legnagyobb kereskedelmi bank, az OTP Bank Rt. is kibocsátotta az első, immár chipet is tartalmazó plasztikjait. Mint azt Hargitai Terézia, a pénzintézet bankkártya főosztályának vezetője a NAPI Gazdaságnak elmondta: január 15-étől kezdték meg a chipkártyák kibocsátását. Indulásként két kártyafajta, a multipont Maestro, illetve a Visa Classic kártyák esetében találkozhatunk OTP kártyán a fizetést még biztonságosabbá tevő adathordozóval; a bank az új igénylések, illetve a kártyacserék során már csak chippel ellátott plasztikot ad ki a kártyatulajdonosoknak. Hargitai Terézia tájékoztatása szerint az átállás folyamatos lesz, a program elején a dombornyomott kártyák átállítása várható. A főosztályvezető szerint az OTP teljes, 2004 végén 3,716 millió darabos bankkártya-portfóliójának átállítása a chipre három éven belül valósulhat meg.
A bankkártyapiacon közel 60 százalékos piaci részesedéssel bíró nagybank az elfogadói hálózatában is megkezdte az átállást: az első körben a kereskedelmi egységekben elhelyezett, a kártyás fizetést szolgáló 21 744 POS-terminálnál indult el a duplex – mágnescsíkok mellett a chip leolvasására is képes – készülékek kiszállítása, ám jelenleg a szolgáltatás még nem aktív. A bank 1400 készpénzkiadó automatájának átállítását még nem kezdte meg az OTP Bank, ez a program a közeljövőben indul.
Magyarországon először a CIB Bank bocsátott ki chippel ellátott bankkártyát a Magyar Orvosi Kamara tagjai számára. A banküzemi méretben mérhető első (s az OTP lépéséig egyetlen) chip-programot a Kereskedelmi és Hitelbank indította el. A pénzintézet napjainkig 350 ezer chipes bankkártyát bocsátott ki, míg a bank üzemeltetésében lévő POS-terminálok fele, közel ötezer készülék képes elfogadni az új típusú plasztikot – nyilatkozta a pénzintézet illetékese.
