BUX 139468.07 -0,3 %
OTP 45970 0,04 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

BB-autóhitel az Autóklubtól

2005. március 22. kedd, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A korábbi biztosítási termékek után immár gépjárműhitelt is kínál a Magyar Autóklub. A szervezet az évi mintegy 300 ezerre tehető használtgépjármű-adásvételből szeretne magának minél nagyobb szeletet kihasítani. A szolgáltatást a Magyar Autóklub a Budapest Autófinanszírozási Rt. ügynökeként nyújtja azon ügyfeleknek, akik a közreműködésével szeretnék nyélbe ütni az adásvételt. Mint azt Baksai Attila műszaki üzletág-igazgató elmondta, a 12 évesnél nem idősebb gépjárművek esetén az eladó és a vevő a Magyar Autóklub kijelölt 10 műszaki állomásának egyikén – ahol eredetiségvizsgálatot is végeznek – műszaki állapot-ellenőrzést rendel meg. A felmérés eredményeként értékbecsléssel határozzák meg a finanszírozható összeget, s ezután üthetik nyélbe a két fél között az adásvételi szerződést.
A minimális önrész a szerződések esetében 20 százalék, az ügyfeleket az önrész mértékétől és az igényelt hitel nagyságától függően 3 különböző kockázati kategóriába sorolják, ám ennek a tájékoztató szerint pusztán a bekért igazolások mennyiségére van kihatása.
A lapunk által megkapott finanszírozási ajánlat szerint a svájcifrank-alapú finanszírozás futamideje 12–72 hónap között lehet, a konstrukció teljes hiteldíjmutatója (THM) 10,38–17,07 százalékig terjedhet a cascóval biztosított autókra. (Casco nélkül 12,63–19,44 százalék a THM.) Ebben a költségben ugyanakkor nincs benne a hitelnyújtáshoz ez esetben kötelező 9800 forint plusz áfás állapotfelmérési díj. Öröm az ürömben, hogy az első ezer szerződő ingyenesen jut hozzá egy egyébként 13 700 forintos éves Standard Autóklub-tagsági kártyához.
A konstrukció frissességét jelzi, hogy az Autóklub honlapján egyelőre sem a finanszírozó partner, sem a finanszírozási ajánlat nem érhető el. Baksai Attila szerint ezeket a hiányosságokat hamarosan pótolják.
Az üzletágvezető nem zárta ki, hogy a mostani autófinanszírozás után a későbbiekben egyéb pénzügyi szolgáltatásokat is közvetítenek az autótulajdonosok, illetve a klubtagok felé, de mint mondta, egyelőre ezen a területen, az autóhitel-nyújtásban kell tapasztalatokat szerezniük.

Nagy Nándor László
Nagy Nándor László

Ez is érdekelhet