Optimális esetben a 2003-as évi ütemet megközelítő, 33 százalékos forgalombővülést is elképzelhetőnek tart idén az Auchan Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója. Jean-Paul Filliat szerint ugyanakkor a minimális cél a tavalyi 184 milliárdos árbevétel után 210 milliárd forintos forgalom, ami 14 százalékos növekedésnek felel meg. Az Auchan kimutatásai szerint tavaly az előző évinél 4,5 százalékkal több vásárló fordult meg az üzleteikben, ami 25 millió látogatást jelentett. Alkalmanként átlagosan 7500 forint értékű árut vittek haza a vásárlók.
Az eladás ösztönzésének is jót tett a tavaly május óta a Magyar Cetelemmel alapított vegyes vállalat révén Magyarországon is működő Auchan-finanszírozó, az Accord Magyarország Pénzügyi Szolgáltató Rt. megjelenése. A cég által kibocsátott immár több mint 13 ezer Auchan-kártya tulajdonosainak átlagos vásárlási összege 17 142 forint, míg a klasszikus áruhitelek esetében ez 82 557 forint volt tavaly. Brigitte Galliez, a finanszírozó cég ügyvezetője elmondta: egyelőre az alapportfóliót építik fel, ám nem kizárt, hogy a jövőben megtakarítási termékeket és biztosítást is kínálnak majd ügyfeleiknek. Ami az Auchan idei terveit illeti, Jean-Paul Filliat elmondta, hogy jelenleg kilenctagú hálózatukat idén novemberben egy új solymári áruházzal bővítik, ám a terveik szerint 2008-ban már 17–20 hipermarketben várják majd ügyfeleiket. A társaság a tavaly megnyitott benzinkutak (Soroksár, Székesfehérvár) sikere kapcsán idén májusra üzemanyagtöltő állomást nyit Dunakeszin és Csömörön is.
Jean-Paul Filliat a napokban kirobbant sonkabotrány kapcsán emlékeztetett arra, hogy az elmúlt év végén néhány napra az Olaszországból importált pezsgőket kellett levenniük a polcokról, ám később visszaengedték azokat a forgalomba. Az ügyvezető igazgató szerint nekik a vásárlókat kell kiszolgálniuk, ők pedig a következő sorrendben preferálnak egy terméket: ár, minőség és csak ezután jön az a kérdés, hogy az adott termék hazai-e. Az Auchan egyébként nagy súlyt fektet arra, hogy külföldi egységeiben is minél szélesebb körben kínáljon magyar termékeket, hiszen ezzel a foglalkoztatást, s így közvetve a vásárlóerőt növeli – mondta Filliat, aki szerint ugyanakkor jelenleg csak a magyar libamáj és a bor versenyképes Franciaországban, bár az utóbbi árszintje már elég magas.
