Az elmúlt hét végén több orosz lapban – a Kommerszantban és a Vedomosztyiban – is hír jelent meg arról, hogy az orosz Gazprombank úgy döntött, 80 millió dollárért értékesíti az Általános Értékforgalmi Bank (ÁÉB) Rt.-ben lévő 25,52 százalékos részesedését Megdet Rahimkulov elnök-vezérigazgató és fiai családi cégének, a Kafijat Kft.-nek, amely az elmúlt év végén – több érdekeltség megvásárlása után – 74,48 százalékos részesedést tudhatott a cégben. A Vedomosztyi szerint a Gazprom azért döntött az eladás mellett, mivel nem tudta visszaszerezni ellenőrzését a magyar pénzintézet felett. A Kommerszant értesülése szerint a döntés már tavaly szeptemberben megszületett, ezt a vélekedést látszik alátámasztani Megdet Rahimkulovnak a Figyelőnek adott 2004. novemberi interjúja is, amelyben a bankvezető arról beszél, hogy a pénzintézet iránt a Gazprom elvesztette az érdeklődését, s úgy tűnik – Rahimkulov közreműködésével – hajlandónak mutatkoznak részvénycsomagjuk értékesítésére. A bank és az orosz energetikai óriáscég közötti kapcsolat fenntartását szolgálja ugyanakkor, hogy tavaly az ÁÉB és a Gazprombank további 3 évre megújította stratégiai együttműködését. Ez vigasz lehet az elnök-vezérigazgatónak, aki a már említett cikkben úgy nyilatkozott: „számomra a Gazprom zászlaja értékesebb, mint a 100 százalék megszerzése”.
Ugyanakkor ténykérdés, hogy az ÁÉB üzleti stratégiájában a korábbi Gazprom-kapcsolat értéke egyre kisebb. Az elnök vezérigazgató szerint, míg korábban üzletmenetük mintegy 70 százaléka kötődött a Gazpromhoz és a Gazprombankhoz, addig ma hozzávetőleg 8–10 százalékról lehet beszélni. A bank tavaly 30 százalékos nyereségnövekedést ért el, adózott profitja 16,696 milliárd forint lett, miközben mérlegfőösszege 10,8 százalékkal zsugorodott, ami több nagy energetikai hitel elszámolásának volt betudható. A bank sikeresen nyitott a lakossági ügyfelek felé (a 30 ezres ügyfélszám 70 százalékát teszik ki a magánszemélyek), míg a vállalati kapcsolatokban a hagyományosan erős energetikai partnerség mellett mind több más területen mozgó céggel is jelentős forgalmat bonyolítanak le – igaz ezekben az üzletekben továbbra is erős az orosz vonal.
