Minden eddiginél nagyobb, 4,2 milliárd forintos adózás előtti profitot hozott össze 2004-ben a Generali-Providencia Biztosító Rt. – jelentette be Pálvölgyi Mátyás, a társaság elnök-vezérigazgatója. A kiemelkedő nyereségességnek köszönhetően a magyar leánycég eredménye közel 75 százalékát adja a Generali 7 kelet-közép-európai érdekeltségének összesített 22,6 millió eurós profitjának. Az osztrák anyavállalat teljesítményét is beszámítva, a Generali-Providencia Biztosító eredménye mintegy harmadát teszi ki – az egyébként 155 százalékos növekedés után kialakult – Generali Holding Vienna AG profitszintjének.
A növekedés motorja az életág, ezen belül a 35 százalékos növekedést produkáló befektetéshez kötött (unit-linked) biztosítások voltak, de terven felüli, 6,2 milliárd forint érkezett egyszeri díjas életbiztosításokból is. A nem életbiztosítási üzletágban a növekvő cascobiztosítások ellenére visszaesett a gépjármű-biztosítási üzletág teljesítménye, ám a vállalkozói biztosítások terén a Generali megőrizte vezető helyét.
A 2005. évről szólva Pálvölgyi Mátyás elmondta: a piac még a 2004-es 6,7 százalékos bővülésnél is lassabban bővül majd. Az elnök-vezérigazgató szerint az egyszeri díjas életbiztosításokkal korrigált díjbevétel 4 százalék körüli mértékben növekszik. A Generali adózás előtti profitja előreláthatóan 5 milliárd forint lesz a 2004-es 4,8 milliárd után.
