A jelenlegi fejlemények szerint jövő hét kedden megbénulhat a főváros közlekedése. A tizenegyedik napja tartó tárgyalások után ugyanis szerdán sem született megoldás a Budapesti Közlekedési (BKV) Rt. vezetése és a szakszervezetek között az idei béremelésről – mondta lapunknak tegnap késő este Szilágyi Eleonóra, a közlekedési társaság személyügyi igazgatója, aki ugyanakkor reméli, hogy február 14. éjfélre sikerül megállapodniuk. A BKV vezetése mellett a cégnél működő öt szakszervezeti szövetség is bízik abban, hogy a bértárgyalások eredményre vezetnek, s így nem lesz szükség a sztrájkra, de ha mégsem, a szakszervezetek eltökéltek a munkabeszüntetést illetően. Ebben az esetben február 15-én üzemkezdettől délután egy óráig sztrájkot hirdetnek, s ez idő alatt egyetlen BKV-járat sem közlekedik majd. A szakszervezetek szerint törvényes a lépés, bár erről három napon belül dönt a Fővárosi Munkaügyi Bíróság. (A szakszervezetek pénteken írásban bejelentették a BKV vezetésének munkabeszüntetési szándékukat, a jogszabály szerint ugyanis ezt hét nappal előre jelezni kell).
Szilágyi Eleonóra elmondta még, hogy egyszázalékos bérfejlesztés éves szinten 280 millió forintos bérköltség-növekedést vonna magával. Azt egyelőre még nem tudni, hogy mekkora bevételkieséssel járna egy többórás sztrájk, az elmaradt jegyárbevétel ugyan nem számottevő, de a bérlettel rendelkező utasok – esetleg – kártérítésre tarthatnak igényt. Még azt sem lehet tudni, hogy a BKV mekkora mennyiségű és értékű üzemanyagot „takarítana” meg a munkabeszüntetés idején, hiszen a szükséges és elégséges szolgáltatás mértékéről sem született megállapodás, s e téren is ellenérdekeltek a felek: a BKV minél több, a szakszervezetek pedig kevesebb vonalon indítanának járatokat.
Ha a BKV-dolgozók valóban félnapos sztrájkot tartanak jövő kedden, akkor csúcsidőben valószínűleg igen nehéz lesz taxit kapni Budapesten – vélekedett Bakucz József, a Taxigépkocsivezetők Független Szakszervezetének elnöke. Mindez annak ellenére így lesz, hogy vélhetően a szokásosnál lényegesen több taxi lesz az utcákon. A nappalos műszakban dolgozó sofőrök valószínűleg felkészülnek majd az erősebb keresletre, s az éjszakások közül is többen a munka folytatása mellett dönthetnek. Aki biztosra akar menni, rendelje meg egy-két nappal korábban a taxit – tanácsolja Bakucz.
Az Auchan bízik abban, hogy a szakszervezet megegyezik a BKV Rt.-vel és nem kell megszervezniük az alkalmazottak önálló szállítását. Ám sztrájk esetén a cég mindenképpen megoldja, hogy a fővárosi üzleteinek működéséhez szükséges minimális humánerőt beszállítsa, így nem kell tartani attól, hogy az áruházak nem nyitnak ki. A nagyobb problémát a cég számára az esetleges sztrájk miatt megjelenő forgalomkiesés okozza. A Tesco illetékese, Erdős Bálint elmondta, hogy a vállalat áruházaihoz kapcsolódó tömegközlekedési eszközökből néhányat a BKV működtet, így ha azokat is érinti a munkabeszüntetés, az egyoldalú szerződésszegésnek számítana.
