A magyar csomagolóiparban az utóbbi évek eredményeit, volumenét és forgalmát figyelembe véve növekedési tendencia mutatkozik. A 2000–2002 közötti időszakban az ágazatot folyamatos bővülés jellemezte, a csomagolóanyagok hazai gyártásának értéke elérte a 250 milliárd forintot, az itthoni felhasználásé pedig a 300 milliárd forintot. Mindebből látszik, hogy a honi gyártás nem éri el a felhasználás mértékét, ezért importra szorul az ágazat, ráadásul úgy, hogy közben a cégek exportra is dolgoznak. Tavaly a kivitel 80 milliárdos nagyságrendű volt, így az import 125 milliárdot tett ki. (A 2003-as adatok egyelőre még nem állnak rendelkezésre.)
Ha a csomagolóanyagok egyes fajtáit vizsgáljuk, akkor megállapítható, hogy a legdinamikusabb növekedést a műanyagok mutatják. Felhasználásuk 2002-ben már meghaladta a 100 milliárd forintot, ami több mint egyharmadát jelenti a teljes piacnak – magyarázta a NAPI Gazdaságnak Kertész Béla, a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség (CSAOSZ) főtitkára. A felhasználást tekintve ugyanakkor még mindig a papír vezet, hiszen ennek az anyagnak a részaránya 42 százalékos (125 milliárdos értékesítés mellett), a műanyagok hányada egyelőre csupán 34,6 százalék (103 milliárd forint forgalom).
A csomagolóanyagok körében a harmadik „legnépszerűbb” megoldás a fémek alkalmazása, ami első hallásra talán meglepő, de ha belegondolunk, hogy az alufólia is ebbe a kategóriába tartozik, akkor nem is annyira hihetetlen a 17,4 százalékos arány, ami 52 milliárdos forgalmat takar. A három „nagy” után következik az üveg (4,9 százalékos részesedéssel, 15 milliárdos nagyságrendű értékesítés mellett), illetve a fa – rakodólapokkal együtt –, ami 3,7 milliárdos piacot takar.
A fejlődésben nagy szerepet játszottak a 90-es években lezajlott külföldi tőkebefektetések, amelyek nagyobb részben meglévő üzemek felvásárlásával (Dunapack, Radici Film Hungary), kisebb részben zöldmezős beruházásokkal történtek. A Radici egyébként polipropilénfólia-gyártással foglalkozik, üzeme korábban a TVK fóliagyára volt. A zöldmezős beruházások között említhető a Nordenia Hungary Kft., a Tetra Pak Hungária Rt. és a Bericap Záródástechnika létrehozása. A szakmai befektetők korszerű technológiát hoztak, s termékeik alkalmasak exportra, illetve a nagy kereskedelmi láncok igényeinek is megfelelnek.
Az előzőekből kitűnt ugyan, hogy a csomagolóeszközök összességét tekintve Magyarország általában importőrnek tekinthető, de egyes külföldi befektetők igen jelentős mennyiségben szállítanak innen csomagolóanyagokat a környező piacokra, miután kapacitásaikat az egész térség ellátására alakították ki. A magyar piac ugyanis esetenként túl kicsi a gazdaságos sorozatú gyártáshoz – tudtuk meg a CSAOSZ főtitkárától. Újabban a termékek exportja mellett megjelent a tőkeexport is: a Dunapack Bulgáriában terjeszkedik, de a Volánpacknak is vannak külföldi érdekeltségei.
A csomagolási piac szereplőinek alkalmazkodniuk kell az Európai Unió jogszabályaihoz is. Magyarországnak 2005-ben kell teljesítenie az EU-tagországok számára 2001-re előírt arányokat, nevezetesen a keletkező csomagolási hulladék minimálisan felét kell hasznosítani (a hulladékégetés is ilyennek számít, feltéve, hogy az energiatermeléssel jár), ezen belül az újrahasznosításnak az egynegyedes arányt kell elérnie.
Magyarország 1996-ban az unióban példátlan termékdíjas rendszert vezetett be a csomagolóeszközökre és csak viszonylag későn hozta meg azokat a jogszabályokat, amelyek lehetővé tették a kötelezetteknek, hogy a hasznosítást koordináló szervezeteket létrehozva saját maguk gondoskodjanak a kibocsátott csomagolási hulladék kezeléséről. A hazai gyártók önszerveződését lehetővé tévő jogszabály 2002 májusában jelent csak meg Magyarországon. Így kezdte meg tényleges tevékenységét 2003. január elsején az ÖKO-Pannon Kht., amely licencdíjas rendszerben, szerződéses alapon szervezi a csomagolási hulladék hasznosítását. (Ez a kht. egyébként már 1996-ban megalakult, de jogszabály hiányában nem kezdhette el gyakorlati tevékenységét.)
A szervezet 2003-ban már a tagjai által kibocsátott csomagolási hulladék 45 százalékának hasznosítását szervezte meg (5 százalékkal túlteljesítve az előírt 40 százalékot), ezzel mentesítette tagjait a termékdíj-fizetési kötelezettség alól. Az állam azonban ebbe nem nyugodott bele – állítja a szövetség –, minthogy kevesebb termékdíj folyt be a tervezettnél. Éppen ezért 2003-ban úgy módosították a szabályozást, hogy az előírt hasznosítási arányokat teljesítők is fizessenek 20 százalékos termékdíjat 2004-től. Ez alól az információhordozók, vagyis például az újságok mentesültek.
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium újabb koncepciója szerint az italcsomagolásokra és a műanyag hordtáskákra 2005. január elsejétől darabalapú termékdíjat vezetnének be. Az érintett ágazatok tiltakoznak e szabályozás ellen, hiszen egyes esetekben így 27-szeres díjfizetési kötelezettség keletkezhetne jövőre, minthogy idén a termékdíjat még súly alapján fizették. A részleges mentesség megszerzéséhez pedig sok cégnél olyan beruházásokra lenne szükség, amelyeket a piac nem követel meg, s ez csődbe vihet több kis- és középvállalkozást. A műanyag hordtáskák esetén egyébként a tervezett termékdíj (10 forint) magasabb lenne, mint a táska előállítási költsége.
Kertész Béla lapunknak elmondta, hogy az ipar megtette javaslatait egy másfajta koncepció alapján. Ennek az elképzelésnek a lényege szerint az ipar a szelektív hulladékgyűjtés sürgős elterjesztését tartja a csomagolásihulladék-hasznosítás gyorsan eredményt hozó formájának. Ehhez szerintük nincs szükség termékdíjra, hanem a hasznosítást koordináló szervezeti rendszer országossá tételét szorgalmazzák.
Szegő Miklós Iván