A magyar baromfipiac legnagyobb szereplője, a debreceni székhelyével együtt öt üzemmel rendelkező Hajdú-Bét Rt.-t hitelező Raiffeisen, Eximbank, Postabank, OTP közül egyesek - így legnagyobb hitelezője, a Raiffeisen - felmondták a társaságnak folyósított hiteleiket és megkezdték a szerződésekben kikötött biztosítéki jogaik érvényesítését. Ennek részeként elvonták a baromfi-feldolgozó cég ingatlanainak egy részét. Az elvonási árat - amely összességében csaknem azonos az ingatlanok könyv szerinti értékével - a biztosítéki szerződésekben meghatározott módon, független értékbecslői vélemények alapján határozták meg.
A cég helyzetét tovább nehezíti, hogy a köztartozások behajtása érdekében az APEH végrehajtást kezdeményezett a Hajdú-Bét Rt. ellen, s a cég vagyontárgyaira vezetett foglalások mellett bankszámlái ellen is azonnali beszedési megbízást adott ki, amely lépés nyomán lényegében lehetetlenné váltak a kifizetések.
A Wallis 100 százalékos tulajdonában lévő, a múlt évet több mint 5 milliárd forint kifizetetlen termelői járandóság mellett becslések szerint csaknem ugyanennyi veszteséggel és 8 milliárd forintot meghaladó hitelállománnyal záró társaság már hónapok óta nehéz helyzetben van. A Hajdú-Bétnél reorganizációs programot indítottak el, amelynek célja a társaság működésének biztosítása, a foglalkoztatás fenntartása és a tartozások kifizetése volt. A társaság folyamatosan kereste a lehetőségeket termelő egységeinek hasznosítására, a kialakult helyzetben azonban a reorganizáció nem folytatható, s veszélybe került az üzemek tervezett hasznosítása is.
A Hajdú-Bét vezetése kezdeményezte, hogy a közgyűlés a lehető legrövidebb időn belül foglaljon állást a helyzetről. A Hajdú-Bét saját tőkéje a társaság legutóbbi számviteli kimutatásai szerint pozitív, a társaság eszközeinek könyv szerinti értéke fedezetet biztosít a követelések teljesítésére. A társasággal szemben a termelői követelések nyomán korábban indult felszámolás egyelőre nem jogerős.
