A sörgyártók nem örülnek a jövedéki adó tervezett 15 százalékos növekedésének, minek következtében jövőre hektoliterenként alkoholfokonként 420 forintot kell majd befizetniük az államkasszába. A költségek és az áfa növekedésével is számolva legalább 8 százalékos áremelés várható 2004-ben szemben az idei 5-6 százalékkal. Idén a tavalyinál kisebb piacbővülést érzékeltek a hazai sörgyártók, mert bár korán jött a nyár, hamar beköszöntött a hideg időjárás is - összegezte a piaci folyamatokat László Attila, a Magyar Sörgyártók Szövetsége megbízott elnöke, a Brau Union Hungária Sörgyárak Rt. vezérigazgató helyettese a szövetség sajtóbeszélgetésén. A sörgyártók árbevétele tavaly 110 milliárd forint körül alakult, idén ez 5-6 százalékkal emelkedhet. Nő az import: idén 250-300 ezer hektoliter lehet a tavalyi 100 ezerrel szemben. Ennek egyik oka, hogy Németországban a fémdobozokra is bevezették a betétdíjat, így ott csökkentették a dobozos sör előállítását, de megmaradt kapacitásaikból még exportálnak; a másik, hogy Magyarország északi szomszédainál jelentős feleslegek halmozódtak fel.
Az import miatt 8-10 milliárd forinttal kevesebb árbevételt könyvelhet el az ágazat - mondta lapunknak Wenckheim István, a Pécsi Sörfőzde Rt. ügyvezető igazgatója. A Pécsi Sörfőzde idén kevesebb sört gyártott a tavalyinál. Az Amstel Sörgyár Rt. idén megismételte tavalyi termelési eredményét, piaci aránya is változatlan - nyilatkozta Nico Pinosits ügyvezető igazgató. Fehér Imre, a Borsodi Sörgyár Rt. kommunikációs igazgatója elmondása szerint adózás előtti eredményük 6 százalékkal növekedett, az eredmények a tervek szerint alakulnak. László Attila úgy vélte, hogy a Brau Union Hungária Rt. a tavalyinál szolidabb bővülést ér el idén. A Dreher Sörgyárak Rt. 2003-ban eddig terveinek megfelelően teljesített - mondta Gódor Éva PR-menedzser.
