Az iparág érdeke, hogy a lefelé tartó árspirál ne alakuljon ki, ez ugyanis veszélyezteti a fejlesztéseket, többek között a multimédiás szolgáltatások innovációját és ezek népszerűsítését. Az árak csökkenése ugyanis leginkább erről a területtől vonhat el forrásokat - mondta Winkler János, a Westel Mobil Távközlési Rt. vezérigazgató-helyettese. A piac telítődésével egyidejűleg, vagyis amikor a szereplők már jórészt csak egymás rovására tudnak növekedni, a világon mindenütt lejátszódik az a folyamat, amely jelenleg Magyarországon is tapasztalható: azaz az érett piacra újonnan belépő számára már csak a tarifacsökkentés, illetve a marketingkommunikáció területe marad, amely segítségével gyarapíthatja ügyfélbázisát. A Vodafone mindkét esetben agresszív politikát folytat. A 3,6 millió ügyfelet számláló Westelnek meg kell gondolnia minden, a tarifával összefüggő lépését, azokat ugyanis összhangban kell tartaniuk a cég stratégiájával, amely a minőségre és a megbízhatóságra épül. A Westel illetékesei úgy gondolják, hogy a minőségi szolgáltatást csak megfelelő források esetén lehet garantálni. A távközlési társaság így nem minden esetben azonnal és hezitálás nélkül válaszol a versenytársak lépéseire, ám reagál azokra. A korábbi nagyobb „játéktér” egyre szűkül: a magyar piacon a készülékek árában, illetve a belépési küszöbben már nincsenek olyan tartalékok, amelyekkel versenyelőnyhöz lehetne jutni - véli a vezérigazgató-helyettes. Irracionális lenne a jelenlegi 14-15 ezer forintos készülékár alá menni.
Winkler konkrét számok ismertetése nélkül ugyan, de elismerte, hogy január óta bizonyos ügyfélszegmensekben érzékelhetően emelkedett a lemorzsolódás. Főként a kártyás (pre paid) ügyfelek körében figyelhető meg ez a jelenség, a havi előfizetési díjas ügyfelek stabilak. Ami az új eladásokat illeti, az elmúlt időszakban egy hónap kivételével a Westel mindig jobb eredményt ért el, mint a Vodafone.
A vezérigazgató-helyettes egyébként nem tart attól, hogy a telefonszámok hordozhatóságának bevezetése érzékeny hatást vált ki jövőre a piacon, Nyugat-Európában is csak az ügyfelek 3-5 százaléka reagál erre. A nyugati világban az is megfigyelhető, hogy a piac 80-85 százalékos telítettsége után már nehéz a növekedés, Magyarországon ez a jelenség már 80 százalék körül bekövetkezhet. (A mobiltelefon-penetráció jelenleg meghaladja a 70 százalékot.)
