Befejeződött a MÁV olyan szervezeti és számviteli átalakítása, ami már megfelel az Európai Unió elvárásainak is - mondta Csillag István, a közlekedési tárca vezetője a vasúttársaság rendezvényén. Mándoki Zoltán vezérigazgató azt hangsúlyozta, hogy míg az EU-ban reneszánszát éli a vasútfejlesztés, a MÁV-nál az elmúlt 12 évben mintegy 1320 milliárd forint értékű szükséges fejlesztés maradt el, s így az európai színvonal alatt van. Csillag ugyanakkor kiemelte, hogy a csatlakozásra váró tíz ország közül mindeddig csak Magyarország használt fel uniós ISPA-forrásokat a vasúti fejlesztésekre. A miniszter példaként a már elkészült Albertirsa-Cegléd vonalszakasz-korszerűsítést és az újszászi állomás átépítését, illetve az Európában egyedülálló nagyrákosi völgyhidat hozta fel.
Réthy Imre, a közlekedési tárca államtitkára Sopronban a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Rt. rendezvényén hangsúlyozta, hogy a folyamatban lévő vasúti reform nem vasútvonalak megszüntetéséről szól, hanem a magyar vasúti közlekedés megújítását állítja középpontba. Ebben fontos feladatok hárulnak a GYSEV-re. A reform célja olyan szolgáltatási színvonal megteremtése, amely versenyképessé teszi ezt a közlekedési módot Magyarországon és az EU szállítási piacán egyaránt. Elsősorban olyan megoldásokat keresnek, amelyek révén a helyi közlekedési igényeket a jelenleginél gazdaságosabban lehet kielégíteni. Az államtitkár fontosnak tartja a regionális vasutak rendszerének létrehozását, első lépésként - egyelőre kísérleti jelleggel - életre hívják a Vésztői és a Nógrád-vidéki Regionális Vasutat.
