A Westel Mobil Rt. egyelőre tanulmányozza a Hírközlési Döntőbizottság (HDB) keddi határozatát, így még nem döntött arról, hogy megtámadja-e azt a bíróságon, s arról sem határoztak a társaságnál, hogy kérik-e a végrehajtás felfüggesztését - mondta Tompa Ferenc, a Westel szabályozási igazgatója a szerdai sajtótájékoztatón. (A HDB keddi határozata szerint mintegy 10 százalékkal csökkenteni kell a vezetékes hálózatokból a Westel hálózatába irányuló hívások végződtetési díját - NAPI Gazdaság, 2003. július 9., 5. oldal.)
Tompa szerint a Westel jogkövető módon járt el, s éppen ez eredményezte a kialakult aszimmetrikus helyzetet, hisz a Pannonra - bírósági eljárás kezdeményezése folytán - egyelőre nem vonatkozik a HDB határozata, s ezáltal a Westel versenyhátrányba kerül. E cég egyébként korábban több fórumhoz - a Hírközlési Felügyelet elnökéhez és a Gazdasági Versenyhivatalhoz - is fordult, ám a hatóságok elutasították bejelentéseit.
A Westel szerint elkerülhető lett volna a jelenlegi helyzet, ha a HDB addig nem hozza meg határozatát, amíg be nem fejeződik a Pannon kezdeményezte bírósági eljárás. A HDB döntése a vezetékes-mobil irányú hívásokat érinti, mégis kihat a mobil-mobil irányú végződtetésekre is. Az új helyzetben a Westel a végződtetésért többet fizet majd hasonló piaci erőt képviselő versenytársának, mint amennyit az fizet neki, és ezzel a Pannon indokolatlanul tartós előnyhöz jut - vélik a Westelnél.
