Az amerikai Metromedia International Group eladja leányvállalatát, a Metromedia International Corp.-ot, amely többek között a magyarországi Juventus Rádió és számos európai csatorna tulajdonosa - tudta meg a NAPI Gazdaság. Az amerikai cég fizetési nehézségei miatt akar megválni az adóktól, az 5-6 szereplővel számoló meghívásos pályázat résztvevőinek a jövő héten kell beadniuk árajánlatukat. Információnk szerint a Juventus Rádió iránt magyar befektető is érdeklődik, ám a tulajdonos egyelőre egyben szeretné értékesíteni rádióit, s több millió dollárt szeretne kapni azokért.
Az amerikaiaknak a magyarországi mellett Finnországban négy, Észtországban hat, Lettországban egy, Csehországban két adója van, Bulgáriában és Oroszországban is működtetett 3-5 csatornát, bár egyes hírek szerint ezeket már értékesítették. A Juventus Rádiót 1989-ben alapították. Jóllehet körzeti adóként bejegyzett vállalkozás, azáltal is növelte elérhetőségét, hogy az utóbbi időben több helyi rádióval szövetkezve hálózatot alakított ki.
