A BBC Világszolgálata úgy döntött, hogy a korábbi egyéves szerződés után újabb, immár időkorlátozás nélküli stratégiai együttműködési megállapodást köt az InfoRádióval. Az adó professzionális szakmai partner, a stratégiai együttműködés első éve sikeres volt és megfelelt a BBC várakozásainak - indokolta a döntést Dajka Béla, a BBC magyar adásának főszerkesztője Budapesten. Az InfoRádió hallgatói számára mindez azt jelenti, hogy a hírrádióban ezután is a világ egyik legnagyobb és legjobban felkészült tudósítói hálózatának segítségével, a leghitelesebb forrásból értesülhetnek a világ eseményeiről. Az EU-csatlakozás időszakában megnövekszik az európai hírek és információk jelentősége, amelyeket a BBC segítségével a budapesti hallgatók is első kézből kapnak majd meg az InfoRádióban - mondta Módos Márton, az adó ügyvezető igazgatója.
Az elmúlt egy évhez hasonlóan minden hétköznap reggel európai lapszemle tájékoztat az angol, német, francia stb. lapok vezető anyagairól és kommentárjairól. Az InfoRádió az új megállapodás alapján továbbra is minden hétköznap este 21 órától sugározza a BBC egyórás, élő, Londonból közvetített Világhíradóját. A hétvégén pedig új, félórás magazinműsorok színesítik az adó kínálatát. A BBC világszolgálata annak tudatában döntött az exkluzív együttműködés folytatása mellett, hogy május 1-je óta a BBC a francia RFI-vel közös budapesti 92,1 FM frekvenciáján is sugároz műsorokat a magyar fővárosban.
