Újabb százezerrel gyarapodott azoknak a háztartásoknak a száma, ahol elérhető a hírTv, a csatorna vezetése ugyanis a közelmúltban megállapodott az Antenna Hungária Rt.-vel, így a műsorszóró AM-mikro hálózatán is sugározzák az adást - mondta lapunknak Borókai Gábor, a Hír Televízió Rt. vezérigazgatója. A televíziós társaság ezt megelőzően már valamennyi jelentős, 30 ezernél több előfizetőt kiszolgáló kábeltelevíziós társasággal megkötötte a szerződést, aminek eredményeként már majdnem 1,4 millió háztarásban érhető el a hírTv. Borókai elmondta, hogy a tervezettnél korábban tető alá tudták hozni ezeket a megállapodásokat. Az elmúlt hónapok alatt stabilizálódott a csatorna műsorstruktúrája, a vezérigazgató a következő időszak feladatának a televízió műsorainak megismertetését, illetve megszerettetését tartja. Borókai új műsorok indításáról is beszámolt, készülőben van egy egészségügyi, illetve egy otthonteremtési magazin.
Az iraki háború felkeltette a nézők figyelmét a hírműsorok, így a hírtelevízió iránt is, aminek következtében volt olyan nap, amikor az AGB Hungary mérése szerint több mint egymillióan nézték a bevezetés idejét élő csatorna programjait, jelenleg naponta 600-700 ezer nézője van a televíziónak. A hírTV egyébként a Világtévén keresztül az interneten is fogható élőben, s egy ideje a televízió híranyaga a csatorna honlapján is megtalálható. Borókai beszámolt arról is, hogy épül a csatorna reklámszervezéssel foglalkozó értékesítési csapata. (A vezérigazgató egyelőre korainak tartja a televízió pénzügyi eredményeiről szóló tájékoztatást).
