Legalább 6 milliárd forintot igényel annak az intelligens jegy- és bérletrendszernek a bevezetése, amelyet a tervek szerint a különböző közlekedési társaságok (MÁV, GySEV, Volán és BKV) alkalmaznának - mondta Csillag István közlekedési miniszter hétfőn. Csillag azon a rendezvényen beszélt minderről, ahol a GKM-en kívül a többi érintett tárca, tehát az Informatikai Minisztérium és a Miniszterelnöki Hivatal képviselői, valamint a felsorolt cégek - és az ÁPV Rt. - vezetői írták alá a megvalósítással kapcsolatos szándéknyilatkozatukat. A rendszert fokozatosan vezetnék be, a tervek szerint először 2006-ban lehetne használni. A kormányzat a finanszírozás során számít az EU támogatására, s az érintett cégek mellett a PPP projekt keretében a magántőke is bekapcsolódna a beruházásba. Kovács Kálmán, az informatikai tárca vezetője szerint elképzelhető, hogy papír-, de lehetséges, hogy feltölthető plasztikkártya szolgál majd a díjfizetésre, így az összeg pontosan megfelelne az igénybe vett szolgáltatás mértékének.
