BUX 140326.72 0,31 %
OTP 46090 0,3 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Húszmilliárd körüli tőkeemelés a Vodafone-nál

A magyar Vodafone eddig több mint 700 millió euró értékben hajtott végre beruházásokat, a három és fél éves cég a közelmúltban megszerezte egymilliomodik ügyfelét.

2003. május 8. csütörtök, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A napokban megszerezte egymilliomodik ügyfelét a Vodafone márkanév alatt három és fél éve szolgáltató V.R.A.M. Rt. - mondta Vitai Attila, a cég vezérigazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján. A Vodafone a tavalyi első negyedévben havi átlagban 28 ezer új ügyfelet gyűjtött be, idén pedig 38 ezret, e téren megelőzve a másik két szolgáltatót. Ez bizonyára annak is köszönhető, hogy egy nemzetközi cég felmérése szerint e társaság kínálatának a legjobb az ár-érték aránya - mondta a vezérigazgató. A vállalat eddig több mint 700 millió eurót fektetett be Magyarországon. Ebből épült ki hálózata, amelyben - 97 százalékos lefedettséget biztosítva - több mint 1500 bázisállomás üzemel.
A következő időszakban főként az új szolgáltatások bevezetése igényel majd újabb forrásokat. Vitai elmondta lapunknak, hogy a korábban tavaszra tervezett tőkeemelést nyárra halasztották. A vezérigazgató nem árulta el a tőkeemelés mértékét, információink szerint 20 milliárd forint körüli összegről lehet szó. A társaság több hónapon keresztül EBITDA-pozitív eredményt produkált - mondta a vezérigazgató -, s idén a teljes évben hasonló teljesítményre számítanak. Vitai a magyar vállalat tavalyi pénzügyi eredményeiről nem számolt be.
A vezérigazgató elmondta lapunknak: nem tartja valószínűnek, hogy a magyar Vodafone beszáll a készenléti rádiótelefon-szolgáltatás jogáért folyó versenybe, amelynek pályázatát várhatóan a második félévben írják ki. A cég ugyan képes lenne kiépíteni és üzemeltetni a rendszert, de nem közvetlenül profiljukba tartozó tevékenységről van szó. Ha az állam azt kérné, hogy a többi szolgáltatóval közösen hozzák létre a rendszert, mérlegelnék a részvételt.
Vitai beszámolt arról is, hogy a Vodafone az elmúlt három év alatt 80 millió forintot fordított jótékonykodásra, idén pedig több mint 100 milliót szánnak ilyen célokra.

Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet