Nem támogatta az MTV kuratóriumának kétharmada Baló György elnökjelöltségét, így a testület hétfőn délután nem tudta megválasztani a közmédia új vezetőjét. Ezt megelőzően az MTV kilencfős kuratóriumi elnöksége csak a harmadik körben tudta kiválasztani Balót, mint egyetlen jelöltet, a korábbi két szavazáson ugyanis senki sem élvezte a testület kétharmadának bizalmát. Baló az előző két körben négy, majd öt szavazatot kapott a kilencfős testületben.
Friderikusz Sándor öt-öt, majd négy, míg Siklósi Beatrix négy, öt, majd négy támogató szavazatot mondhatott magáénak a voksolási körök során. Az aspiránsok közül Friderikusz és Baló hozta nyilvánosságra pályázatát. Friderikusz szerint évi 18 milliárdból lehetne működtetni a köztelevíziót, s évek alatt ötcsatornás - egy fő- és négy alcsatornás - televíziót kellene létrehozni. Baló több, különböző tartalmú, illetve költségvetésű intézményt képzelt el, s közülük a következő változatot javasolta a kuratórium tagjainak figyelmébe: a jelenleginél valamivel kevesebb - de a törvényi előírásoknak megfelelő mennyiségű - közszolgálati műsor, valamivel kevesebb sportműsor, kevesebb saját készítésű szórakoztató műsor, új játékok és vetélkedők, sokkal több és jobb játék-, dokumentum- és természetfilm, saját készítésű vagy az MTV finanszírozásában megrendelt új magyar televíziós drámák, új dokumentumfilmek, új gyermekműsorok, új magyar kulturális, művészeti és zenei műsorok, s mindez évi 28-30 milliárdért. A tegnapi, sikertelen elnökválasztás után a következő időszakban ügyvezetőként továbbra is Ragáts Imre áll az MTV élén, s a kuratórium elnökségének hétfői határozata szerint október 7-én újabb pályázatot írnak ki.
Diószegi József
