Szokatlanul unalmas – optimistább megközelítésben: stabilitást mutató – hetet tudhat maga mögött a hazai pénz- és állampapírpiac. Az árfolyammozgások igen kis mértékűek voltak, a hírek mintha egyáltalán nem hatottak volna az árakra. A stabilitás persze alapvetően jó dolog, még akkor is, ha az állandó feszültségben élő értékpapír-piaci szereplők számára ez az unalom szinonimája. Különösen jónak tekinthető egy olyan helyzetben, amikor a piacra érkező kevéske hír között a negatívak (vagy legalábbis annak látszók) dominálnak, mégpedig magas infláció és nagy bérkiáramlás. Ehhez képest összességében tehát jó hetet zárt a piac.
A héten a diszkontkincstárjegyek szerepeltek az aukciós naptárban. A tizenkét hónapos papír aukcióját figyelve az az érzésünk támadhatott, hogy megmozdult valami, és elementáris erejű kereslet zúdult a piacra. A benyújtott ajánlatok ugyanis igen nagy volumenre, 157,6 milliárd forint névértékű papírra szóltak. Nem véletlen azonban, hogy az Államadósság Kezelő Központ nem engedett a csábításnak, s nem élt a mennyiség emelésének – ilyen helyzetben többnyire racionális – eszközével. Az aukció ugyanis egy olyan piachoz hasonlított, ahol tolonganak ugyan a vevők, de nem közvetlenül a pultoknál, hanem az eseményeket – és az árjelző táblákat – tisztes távolból figyelve, alkalmi vételre várva. Nagy mennyiséget ugyanis ténylegesen csak úgy lehetett volna eladni az egyéves papírból, ha a kibocsátó (jóval) magasabb hozamszintet is hajlandó lett volna biztosítani a befektetőknek. Azonban az áru ilyetén leértékelése nélkül a kereslet semmivel sem volt nagyobb a szokottnál, sőt. Az egyéves papír 8,17 százalékos átlaghozam mellett kelt el, miközben az előző napon csak 8,1 százalékos volt e futamidő referenciahozama, sőt, mi több, a másodpiaci hozam aznap az aukciót követően sem változott. Tehát még a tervezett mennyiséget is csak enyhén leárazva voltak hajlandók megvenni az egyébként mennyiségileg nagyszámú vevők.
A másodpiaci referenciahozamok is jól mutatják az eseménytelenséget. Egyik napról a másikra véletlenszerűen, jellemzően pár ponttal mozdultak el csupán a mutatók, már amikor egyáltalán elmozdultak. A legnagyobb eseti hozamváltozás hét bázispont volt, míg egy hét távlatában (két csütörtök között) öt pont volt a legnagyobb differencia. Az éven belüli futamidőknél pedig mindössze két pont, pedig általában az aukcióra bocsátott sorozatok piacán szoktak komolyabbak lenni a mozgások. A szerény hozamváltozások akár véletlenszerű hatásoknak is betudhatók, de ha ennek ellenére komolyan vesszük őket, akkor azt mondhatjuk, a rövidebb futamidőknél valamicskét emelkedtek, míg a hosszabbaknál csökkentek a hozamok. A leghevesebb hozammozgás egyébként hétfőn történt (a pénteki értékekhez képest), ekkor az éven túli futamidők hozamszintje 3–6 ponttal csökkent (miközben az éven belüliek szemernyit sem változtak).
Lehet, hogy a hétfői „mozgalmas” nap annak köszönhető, hogy péntek késő délután vált ismertté Simor András jelölése jegybankelnöknek. Igaz, ez meglepetést aligha keltett, talán ezért sem voltak hevesebbek a piaci reakciók.
A múlt héten volt azonban egy meglepőbb – méghozzá nem jó – hír is, ami azonban érdekes módon egyáltalán nem váltott ki piaci hatást. A várakozásokat meghaladó decemberi bérnövekedésről van szó, ami pedig érzékeny pont kellene hogy legyen, már csak azért is, mert a nagyobb bérkiáramlás az amúgy is problematikus infláció alakulására is hatással van.
Némi várakozás megelőzi ugyan a monetáris tanács mai, kamatdöntő ülését, de higgadtan nézve aligha lehet másra számítani, mint a kamatszint tartására. Már csak azért is, mert ha nagyon akarjuk, szól érv mind a csökkentés (erős a forint), mind pedig az emelés (magas az infláció) mellett, így ezek talán kioltják egymást. Ezenkívül mint emberi tényezőt figyelembe kell venni, hogy jegybankelnökváltás előtt nem illendő drasztikus lépést tenni, hozzányúlni valamely irányban a hosszú ideje stabil kamathoz. Különösen akkor, ha nem okvetlenül fontos a változtatás és ha egyébként a másik irányba való elmozdítás mellett is lennének érvek. Tehát minden jel szerint marad a kamat – de hogy marad-e az állampapírpiacon is a piaci stabilitás, az már nehezebb kérdés.
Ádám Zsigmond