Bár a múlt hét első napjaiban korrekciós hangulat uralkodott a piacon, a hét második felében újult erővel folytatódott a megelőző hét trendje, azaz tovább áramlott a tőke a forintba és a magyar állampapírokba. Az euró kurzusa csütörtök estére 263 forint alá került, a hároméves állampapír-futamidő hozamszintje 8,21 százalék volt. Immár azonban úgy látszik, tartósan a múlté a hároméves futamidő „vezető szerepe” a hozamot illetően: a fél- és az egyéves hozam ugyanis az elmúlt két hétben beelőzött, pontosabban szólva a hároméves hozam annyival nagyobb mértékben csökkent ezekhez képest, hogy fordult a sorrend. Jelenleg fél és egy évre befektetve lehet a legmagasabb hozamot elérni, 8,36–8,37 százalékot. Ami ugyancsak érdekes, hogy újabban a hat hónapos futamidő hozama az éves hozam szintjét is beérte, sőt valamelyest meg is haladta, azaz a hozamgörbe maximuma egyre tolódik a rövidebb futamidők felé.
Itt kötelező hozzátennünk, hogy természetesen a legmagasabb hozam és a legjobb befektetés nem szinonim fogalmak az állampapírpiacon. Elképzelhető, sőt gyakorta előfordul olyan helyzet, hogy jobban jár, aki alacsonyabb hozammal fektet be például hosszabb futamidőre. Ha ugyanis időközben csökkennek a hozamok, rövidebb futamidő választása esetén lehet, hogy a lejáratkor annyival rosszabb hozamszinten lehet csak végrehajtani az újrabefektetést, hogy összességében alacsonyabb hozam jön ki, mint ha eredetileg hosszabb futamidő mellett döntött volna a befektető. (Ez magyarázza az inverz – lejtő – hozamgörbe létjogosultságát.) A lényeg, hogy a hozamgörbe maximumához tartozó futamidő jelzi a piaci szempontból kritikus, azaz legsebezhetőbb időtávot. Ez nemrég még három év volt, most pedig csupán a fél év és az egy év között van, ami azt is jelenti, hogy a befektetők hamarabb várják a kedvező makrogazdasági folyamatok beindulását (ami aztán elvben a rövid hozamok csökkenésével kell hogy együtt járjon), mint várták néhány hete. Egyszerűbben szólva, az alagút végét jobban látják, sőt megítélésük szerint közelebb van, mint korábban gondolták.
A leginkább külföldi eredetű optimizmus mellett igencsak fel van adva a lecke a jegybanknak, pontosabban a kamatokról döntő monetáris tanácsnak. A testület ugyanis elvben az inflációhoz kell hogy igazítsa lépéseit, ez ügyben pedig semmi eget rengető pozitív változás nem látszik – azaz indokolt lenne ismét 50 ponttal emelni a kamatot. Ez azonban további pénzbeáramlást hozhat, akár tömegesen jöhetnek be a gazdasági folyamatokat megzavaró, így nem kívánatos forró pénzek, amelyek csak és kizárólag a magas kamat miatt és rövid távra érkeznek. Ezt elkerülendő pedig nem kellene most emelni a kamaton. A két szélsőséges megoldás kompromisszuma természetesen a 25 pontos emelés lenne, nem véletlen tehát, hogy sok szakértő erre számít. A nem emelésnek vagy kisebb (25 pontos) emelésnek mindenesetre megvan az az előnye, hogy később sokkal könnyebb korrigálni újbóli emeléssel, illetőleg kiegészítéssel (ha esetleg a forint ismét gyengülni kezd), mint egy elhamarkodott emelést. Utóbbi esetben ugyanis, ha például a forint túlzottan erősödik, csökkenteni kellene a kamatot, ami a deklarált célokkal szembeni intézkedés lenne.
Kérdés azonban, kitart-e hosszú távon, s ha igen, meddig a jelenlegi optimizmus, mivel egyelőre csak a megelőlegezett bizalomból táplálkozik, ezért természeténél fogva sérülékeny. Bármely bizonytalanságnak komoly negatív következményei lehetnek. Ha viszont minden úgy lesz, ahogy a külföldi befektetők (el)várják, a hozamgörbe maximuma tovább tolódhat a rövidebb futamidők irányába, sőt a görbe ismét teljesen inverz alakot ölthet. Lehet, hogy egy darabig döntően a régiós hatások határozzák meg a hazai helyzetet. A forint jelenlegi magas árfolyama mellett azonban ennek is inkább az esetleges negatív hatások tekintetében van jelentősége. Érdekes jelenség, hogy a hazaiak közül a jelenlegi forintárfolyam mellett kevesen adnak olyan befektetési tanácsot, amely euró (vagy dollár stb.)-portfóliók forinteszközökre való konvertálására biztat – az ellenkezőjére viszont bőven akad példa. A külföldiek tehát optimistábbnak tűnnek a hazaiaknál.
Ádám Zsigmond