Az Európai Unióban idén betakarított burgonya mennyisége nem éri el a 40 millió tonnát, összesen 6 millió tonnával, azaz jó hetedével kevesebb lesz a tavalyinál - becsüli az Északnyugat-európai Burgonyatermelők Csoportja (NEPG). A krumplihozamok leginkább Hollandiában, Belgiumban és Németországban okoztak csalódást a termelőknek, ezekben az országokban az Agrafil szerint 20, 17 és 14 százalékkal esett vissza a termésátlag az egy évvel korábbihoz képest, nem utolsósorban az aszályos időjárás miatt. Franciaországban viszont csak 9 százalékkal csökkent a termés, mert a termelők ott könnyebben öntözhetik a földjeiket.
Lényegében már Magyarországon is befejeződött a burgonya betakarítása, minimális mennyiség lehet még a földben, a terméktanácsi körben lévő termelők azonban már biztosan végeztek a munkával - mondta lapunknak Szentirmai András, a Burgonya Terméktanács elnöke. Hozzátette azonban, hogy a betakarítási adatokat - mivel az adatszolgáltatási határidő csak november 30-án jár le - egyelőre nem összesítették. A terméktanács becslése szerint mindenesetre az idén 400-450 ezer tonna burgonya termett az országban, a tavalyinál 8 százalékkal - az őszi betakarítású krumplit tekintve 10 százalékkal - kisebb területen. Az idei várható termés ugyanakkor mindössze 65-67 százaléka a múlt évben betakarított 595 ezer tonnának, s a hektáronkénti 15-16 tonnás átlagtermés is elmarad a tavalyi 20 tonnától.
A kisebb termés következtében burgonyából az idén is importra szorult Magyarország, ez azonban nem rendkívüli dolog, s a behozott mennyiség sem sokkal több, mint a múlt évben - hívta fel a figyelmet a terméktanács elnöke. Míg tavaly 54 ezer tonna burgonya érkezett az országba, idén eddig 57 ezer tonna, de a betakarítás után nemigen jön már import, mivel rendelkezésre áll az új termés. Krumplihiánytól tehát nem kell tartani, csupán annyi történik, hogy a magyarországi készlet nem tart ki a szokásos májusig - idén is csak márciusig volt elegendő -, hanem ennél korábban, 2004 januárjában-februárjában elkezdődhet az import. A behozott áru persze mindig drágább, mint a hazai termés, a keresleti piac következtében pedig a burgonya ára már most is majdnem duplája a tavalyinak: a nagybani piacon 65-85 forint kilogrammja.
