Lényegében véget ért az idei szüret, csak helyenként szedegetik még a szőlőt, az olaszrizlinget, a cabernet-t - mondta lapunknak Urbán András, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) főtitkára. Urbán szerint a borok ára - fajtától, termőhelytől függően - előreláthatóan 10-25 százalékkal emelkedik az idei alacsony termésmennyiség, a felvásárlási árak ez évi növekedése és az emelkedő költségek miatt. A kereskedelmi forgalomban egyelőre még a tavalyi borokat lehet megtalálni a jelenlegi árakon, drágábbak vélhetően az idei borok lesznek.
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) adatai szerint a szőlők idén is két-három héttel korábban értek a szokásosnál, így a szüret négyötöde már szeptember végére befejeződött. Tovább csak a különleges minőségű borok készítésére szánt termést hagyták a tőkén a gazdák. Így bizonyára maradtak még fürtök a tőkéken Tokaj-Hegyalján is, bár ott a 100 milliméter augusztusi csapadék hatására az aszúsodás megindult - mondta Urbán András. Hozzátette, hogy így hamarabb kellett szüretelni, s csak néhány száz kilogramm lett aszú. A mustfok azonban nagyon jó Tokaj-Hegyalján, 7-23 közötti - tette hozzá a főtitkár. A szakember hangsúlyozta, hogy idén a szőlők minősége országos szinten is jó, a kékszőlőké pedig kiváló. Az FVM szakértői szerint a termés egészséges, a cukorfok megfelelő - Urbán szerint jó -, de egyes korai fajták savtartalma a meleg hatására az optimálisnál kisebb lett, azaz „elégtek”. Volt, ahol emiatt savaztak is - támasztotta alá a főtitkár.
Az FVM-ben úgy vélték, hogy - bár a lékinyerés mértéke alacsonyabb volt a megszokottnál - az időjárás végül segítette a szüreti munkákat, a termésátlagok azonban fajtától és termőhelytől függően igen eltérően alakultak. A szőlő-bor ágazat így idén összességében közepes, az előző öt év átlagánál rosszabb termésmennyiségre számít. A HNT július végi becslésében még 467 ezer tonnás szőlőtermést jeleztek a tőkékről, Urbán most az idei szőlőből a szokásosnál 0,8-1 millió hektoliterrel kevesebb, 3-3,5 millió hektoliter bort vár, szemben a tavalyi 3,5 millió hektoliterrel, míg az ötéves átlag 4,5 millió hektoliter.
A viszonylag kevés termés is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a szőlőfelvásárlási árak idén emelkedtek a tavalyihoz képest. Az agrártárca adatai szerint az előző évi 30-80 forint közötti érték helyett most 40-100 forintot fizetnek a borászatok kilogrammonként, ráadásul egyre több helyen kötnek több évre szóló szerződést a termelőkkel, ami az ágazat fejlődése és a termelők szempontjából egyaránt fontos.
