Nem igazolódtak be a világ tejpiacának stabilizálódására vonatkozó várakozások, annak ellenére, hogy az aszály miatt Európában és a világ más részein is csökkent a termelés. Az Európai Unióban – a májusi csúcs után – a csarnokokba beszállított tej mennyiségének visszaesése nagyobb volt a szokásosnál, így az előzetes becslések szerint idén az első félévben ez 65,6 millió tonna volt a termelés, ami stagnálás az előző év azonos időszakához képest.
A ZMP, a német agrárgazdaság információs szolgálata szerint egyes régiókban a szárazság miatt takarmányellátási nehézségek is voltak, az azonban egyelőre még nem mutatható ki, hogy volt-e ennek hatása a tejtermelésre. A szakértők szerint a tejtermelés bővülése az unión kívül is véget ért, a szárazság a közép- és kelet-európai államokban is hatással volt a tejtermelésre.
Ezekkel az eseményekkel párhuzamosan világszerte, így az EU-ban is tovább csökkentek a tejárak. Ennek oka a ZMP szerint az, hogy 2003-ban folytatódott a sajttermelés eredményének romlása, ami részben érvényes a fogyasztói tejre és a friss tejtermékekre is. Néhány termékár megszilárdulása ellenére tehát a tej árának stabilizálódásához még kell egy kis idő – mutattak rá a szakértők. Hozzátették, hogy a csökkenő tejárakkal az unión kívüli termelőknek is szembe kell nézniük: lefelé mozdulnak az árak a tengerentúlon is, ahol folyamatosan nagyon erős a kínálati nyomás.
Magyarországon ezzel némileg ellentétesek a folyamtok. A nyerstej átlagárának 6 hónapja tartó folyamatos csökkenése augusztusban megállt, miközben a fontosabb tejtermékek értékesítési ára erőteljes növekedésnek indult – hívták fel a figyelmet az Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet (AKII) kutatói. Adataik szerint néhány termék fogyasztói ára augusztus utolsó hetében hirtelen megugrott, s a magasabb árszinten stabilizálódott. A nyolcadik hónapban felvásárolt nyerstej mennyisége csaknem 6 százalékkal volt kevesebb az előző hónapokra jellemzőnél, a visszaesés elsősorban az extratejet érintette, ami az átlagár csekély csökkenését okozta. A nyerstej átlagára augusztusban 70,05 forint volt literenként, ami eddig s valószínűleg az év hátralévő részében is a legalacsonyabb érték – hívták fel a figyelmet a kutatók.
A szakértők hangsúlyozták, hogy gyakorlatilag minden megfigyelt tejtermék értékesítési ára viharosan emelkedett, a 4 százalék körüli általános drágulást például többszörösen meghaladta a Trappista vezette érlelt, félkemény sajtok árának növekedése. A fogyasztóknak rossz hír, hogy a fogyasztói árakban nemigen lehetett észrevenni a nyerstej felvásárlási és a tejtermékek értékesítési árának május–júniusi esését, de az áremelkedés rögtön érzékelhető.
