Több mint háromezren vannak azon az APEH listán, amely a tízmillió forint feletti, 180 napnál régebbi lejárt adótartozást felhalmozó magánszemélyeket és egyéni vállalkozókat tartalmazza. Közülük mintegy harmincnak ismeretlen a lakcíme.
A listán szereplők java része magánszemély, összesen több mint 2400-an vannak, a listán több házaspár (vagy esetleg szülő-gyerek) is szerepel. Az egyéni vállalkozók köre ennél szűkebb, számuk nem éri el a hatszázat. Persze ez annak tudható be hogy, kevesebben vannak: a 4,6 millió adóbevallást benyújtó magánszemély közül 250 ezerre tehető az aktív vállalkozók száma.
Azt nem lehet tudni, mekkora összeget tesz ki a felhalmozott adóhiány, mert ezeket az adatokat nem teszi közzé a hatóság - csak negyedévente hozza nyilvánosságra a legnagyobb tartozásokat. Ugyanakkor ha minden listán szereplő csak a felkerüléshez szükséges tízmillió forintot mulasztotta el befizetni, akkor is 30 milliárd forint kintlévőségről van szó - csak a magánszemélyek révén. A valóság ennél persze nyilván sokkal több, a legutóbbi APEH listán ugyanis szerepelt egy magánszemély több mint egymilliárd forint összegű adóhiánnyal.
A legalább százmillió forint tartozást felhalmozó cégek listáján a március végi állapot szerint több mint 1700 vállalkozás szerepel. A felhalmozott adóhiány itt sem határozható meg, de az - a listára kerüléshez szükséges minimum adóhiány figyelembe vételével - legalább 170 milliárd forint. A valóság ennek nyilván a többszöröse, kiindulva abból, hogy negyedévente a top adóhiányosoknál rendre több milliárd forint mínuszt tart nyilván a hatóság.
Kevesebb mint 250 olyan cég van a listán, amellyel papíron minden rendben, vagyis semmilyen eljárás nem indult ellene. Ezzel szemben 1250 azok száma, amelyek felszámolás alatt állnak, közülük van a Zala Bútorgyár Zrt. és a Zalabaromfi Zrt. is. Annak esélye, hogy a hatóság felszámolás alatt álló cégtől bármilyen kintlévőséget is be tud szedni roppant kevés, vagyis - ismét csak a listára kerülés minimum összegéből kiindulva - alsó hangon 125 milliárd forint elve beszedhetetlen ezektől a cégektől.
A céges listán nyolcvan végelszámolás alatt álló társaság szerepel, emellett pedig 140 olyan vállalkozás, amelynek az adóhatóság felfüggesztette az adószámát. Ami a végelszámolás alatt álló cégeket illeti, a tapasztalatok alapján ezek jó része előbb-utóbb felszámolás alá kerül, mivel elég kevés arra az esély, hogy az adott esetben milliárdos nagyságrendű tartozást és a hozzá tartozó bírságot meg tudják fizetni.
A listát két csődeljárás alatt álló cég is gazdagítja: az egyik a Cívis Hotel, amely tavaly decemberben került csődbe, a másik pedig az Alfa Busz Kft., amelyről nemrégiben derült ki, hogy komoly problémái vannak.F. Szabó Emese
