A lap szerdai számában megjelent cikk szerint 2014-ben még 3,27 milliárd forint bevétel keletkezett ebből az adóból, az éves bevételek közti jelentős eltérés abból adódhat, hogy a jogszabály 2014 júliusában lépett életbe, így a 2015-ös volt az első teljes év.
A kormány idén 10,9 milliárd forint bevételt tervez a reklámadóból, a növekedés hátterében a Világgazdaság szerint a reklámpiac élénkülése, valamint az adózási hajlandóság növekedése állhat.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon