A pénzügyi piacok, a hangulatjelentések és a "kemény" adatok egyaránt arra utalnak, hogy a globális gazdaság fellendülőben van. Az Egyesült Államokban − ha eltekintünk a washingtoni politikát jellemző polgárháborús mentalitástól − pozitív jelek egész sorát láthatjuk. A gazdaság növekedésének üteme ugyan történelmi mélyponton van, de az USA, úgy tűnik, még így is jobban teljesít, mint Nyugat-Európa. A Kínából érkező adatok szintén pozitív meglepetésekkel szolgáltak és eloszlatták a "kemény földet érést" övező félelmeket. A pozitív kilátásokat erősítik a kommunista párt legutóbbi kongresszusán elhangzottak is. A többi nagy feltörekvő gazdaság már vegyesebb képet mutat. Van, ahol szűkös kapacitások és strukturális problémák fogják vissza a növekedést, másutt ütemesebb a bővülés. Ha azonban önálló csoportnak tekintjük őket, a feltörekvő gazdaságok feltehetően szerényebb mértékben járulnak majd hozzá a globális növekedéshez, mint azt az elmúlt években megszokhattuk.
A helyzet az eurózónában is kezd lassan jobbra fordulni. A válságtól sújtott délen a gazdasági aktivitás és a foglalkoztatás − legalábbis − stabilizálódott. Északon valószínűleg gyorsabb és látványosabb javulásnak leszünk tanúi. Németország a globális kereskedelem meghatározó szereplője, és megvan az esélye annak, hogy a fogyasztás is bővülni fog. Valóban, a rekordalacsony munkanélküliség, a reálbérek növekedése, a robusztus vállalati profitok, az alacsony kamatok és a kézben tartott költségvetés termékeny táptalajjal szolgálnak a belső kereslet jelentős mértékű növekedéséhez. A háztartások és a cégek ez idáig meglehetősen óvatosak voltak, de ez változhat. Már érkeznek a hírek arról, hogy a hagyományosan álmos német lakáspiacon is egyre erősebb az aktivitás. Az eurózóna egészében azonban a helyzet továbbra is problematikus. A déli és északi munkaerőpiacok közötti hatalmas különbség egyértelműen arra utal, hogy az európrojekt súlyos tervezési zavaroktól szenved.
A globális kilátások Közép- és Kelet-Európa szempontjából természetesen nagyon fontosak, különösen az olajtól és az árupiaci trendektől erősen függő Oroszországban. Az uniós tagállamok esetében ez a hatás kevésbé közvetlen és döntően a Németországhoz fűződő kapcsolatokon múlik. A régión belül tavaly különböző trendeket láttunk érvényesülni. Az országok túlnyomó többségében az éves növekedés lassabbnak tűnik, mint 2012-ben. Oroszországban a harmadik negyedévben újabb mélypontra lassult az ütem, Lengyelországban viszont pozitív meglepetést okozott. Mindezt könnyű lenne úgy értelmezni, hogy a feltételek az energiára épülő orosz gazdaság számára kedvezőtlenek, Lengyelország és a munkaigényes feldolgozóiparra koncentráló többi ország számára viszont kedvezőbbek. Az árupiaci termékek árának utóbbi időben tapasztalt csökkenése minden bizonnyal összhangban van ezzel az értelmezéssel. Nehezebben illeszkedik ugyanakkor ebbe a képbe a közép-európai országok eltérő gazdasági teljesítménye: míg például Csehország harmadik negyedéves GDP-adatai elmaradtak a várakozásoktól, a magyar mutatók felülmúlták a prognózisokat.
Ha a globális növekedés jellegének megváltozása valóban azzal jár, hogy az árupiaci árak nyomottak maradnak, az Oroszország számára a következő években nyilvánvalóan kedvezőtlenebb lesz, mint Közép-Európa számára. Oroszország egyre kevésbé folyamodhat "könnyű megoldásokhoz". Az export növekedése megállt, a feszített munkaerőpiac miatt nem valószínű, hogy a belső kereslet élénkítése eredményeket hozhat. A döntéshozók megpróbálkozhatnak ugyan ezzel, de valószínűleg csupán az inflációt gerjesztenék. A növekedés a várakozások szerint valamelyest gyorsul, de így is elmarad az ország lehetőségeitől. Az ambíciók csak akkor reálisak, ha sikerül bevezetni azokat a reformokat, amelyek Oroszországot az árupiaci szférán túl is sokkal vonzóbbá teszik a befektetők számára. Semmi nem utal viszont arra, hogy az elit képes lenne ilyen drasztikus változásokra. A gazdaság lassú növekedése és az életkörülmények ebből fakadó szerény javulása előbb vagy utóbb várhatóan szélesebb körű politikai elégedetlenséghez vezet. A valódi haladás ugyanakkor nem következik be gyorsan. Véleményünk szerint Oroszország lassú növekedési pályára került, és csak nagyon lassan képes feljebb araszolni a globális keresleti és termelékenységi ranglétrán.
A kelet-közép-európai EU-tag-államokkal kapcsolatban valamivel több okunk van az optimizmusra. Az exportra termelő német cégek aktivitásának erősödése a közép-európai beszállítóknak is lendületet ad. A balti államokat a finn, a svéd és az orosz gazdaság korábbinál jobb teljesítménye segítheti. Míg az eurózóna-tagállamok élvezhetik az Európai Központi Bank irányvonalának előnyeit, a közös blokkon kívüli EU-tagok is jelentősen lazították a monetáris politikai feltételeket. A cseh jegybank, amelynek már nincs tere további kamatcsökkentésre, már a korona leértékelésének kereteit is megteremtette. Lassul a fiskális konszolidáció is. Magyarország és Lengyelország is megváltoztatta a nyugdíjrendszerét, ami növelte, illetve növeli a fiskális mozgásteret. A felosztó-kirovó rendszerhez való visszatérés strukturális szempontból ugyan problematikus, de rövid távon több élénkítő intézkedésre ad lehetőséget. Végezetül a részben az EU által finanszírozott infrastrukturális projektek újabb (talán utolsó) köre is elindul. Ennek hatása 2015-ben válik érzékelhetővé − éppen időben a következő lengyel választások előtt.
Mindent összevetve: a növekedés nem csupán a globális folyamatoktól függ. Azok az országok − mindenekelőtt a balti államok és Lengyelország −, amelyek kedvezőbb fundamentumokkal rendelkeznek, még akkor is fenntarthatják a növekedést, ha a globális gazdaság csalódást kelt. Északkelet Európában azonban − miként azt Oroszország példája mutatja − a fejlett gazdaságokhoz való felzárkózás egyre kevésbé tűnik reálisnak. Kevesen gondolják csak úgy, hogy a régió rendelkezik azokkal a strukturális erősségekkel, amelyek biztosítanák, hogy hosszabb távon felülmúlják a legdinamikusabb nyugati gazdaságokat. Az unión belül jelentős volt az átrendeződés, amelynek Észak és Kelet inkább haszonélvezője, Dél és Nyugat pedig inkább vesztese volt, de úgy tűnik, nagyon kevés érv szól amellett, hogy Közép- és Kelet-Európa lépést tud tartani a leggazdagabb északi országokkal. A régió egészét fenyegeti a veszély, hogy beleesik a "közepes jövedelmi csapdába". Az, hogy ez a lehetőség felgyorsítja-e a strukturális reformokat, egyelőre nem nyilvánvaló. Bár a közép-európai politikai tájkép sokkal vonzóbb, mint az oroszországi, egyelőre nem látjuk, hogy a bátor reformtervek megjelentek volna a politikai programokban.
Gunnar Tersman, a Handelsbanken Capital Markets elemzője
Szerző:
