Diszharmóniát hozott a búcsúzó bankadóterhelés

Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!

A Napi Gazdaság keddi számának cikke

Visszafogott öröm jellemzi a pénzügyi intézményeket annak kapcsán, hogy az elmúlt napokban a nemzetgazdasági miniszter, sőt a kormányfő is ígéretet tett arra, hogy az eredeti ütemtervnek megfelelően a következő év lesz az utolsó teljes éve a bankadónak. Csak azért nincs még kitörő lelkesedés a piacon, mivel a szakmai bizalmatlanság még erős − a piac szereplői írásban szeretnék látni az ígéretet (bár néhányan úgy nyilatkoztak, csak akkor hisznek ebben, ha már túl vannak az egységes európai szintre csökkentett szintű első adófizetésen).

A magyar bankadót sokan és sokféleképp bírálták már, annak példátlan mértéke, illetve annak kapcsán, hogy a befizetések messze nem a pénzügyi szektor biztonságát mozdítják elő, hanem a költségvetés lyukait fedik el.

A fenti érdemi érvek mellett csendben a háttérben maradt a bankadó azon másik jellemzője, hogy az egyes adóalanyokat nem egyformán terheli, így eltérő módon befolyásolja az azonos/hasonló célú befektetési/megtakarítási termékeket kínáló piaci szereplők versenyét.

Azzal lényegében mindenki egyetértett, hogy az eredményalapú felosztás Magyarországon tarthatatlan helyzetet hozott volna: a biztosítási piacon az első négy szereplő adta az adó kivetésekor a szektor eredményének 87, az első hat pedig 99 százalékát, míg a bankoknál az első öt részesedése a piac eredményéből 84,8, az első tíz aránya 99 százalékos volt. A mutató azt követően, hogy 2010-ben a 40 bankból 18 már veszteséges volt, tovább romlott.

Azzal ugyanakkor érdemes foglalkozni, hogy a piacon jelen levő versenyző konstrukciók adóterhelése nem harmonizált − bár ezzel kapcsolatban a szakértők azt is megjegyzik, hogy ez nemcsak a bankadó esetében van így.

Bár 2011-től módosították az adó számításának módját és például a biztosítások esetében sávossá tették az adóalap-megállapítást, érdemi eltérést nem tett a szabályozó annak ellensúlyozására, hogy az eltérő számítási módok okán az adóterhelést tekintve a befektetési alapok forgalmazói fizetik a legkisebb bankadót. Évi 1 millió forintos ügyfélbefizetéssel és 5 százalékos éves hozammal számolva a bankadó három éve alatt a befektetési alap forgalmazója 350 forint bankadó-befizetést teljesít, míg magára a befektetési alapra − hasonló konstrukciók mellett − 1740 forint bankadó esik a három év alatt. Az adatok szerint az egyszeri díjas biztosítások adóterhelése szintén alacsonyabb, de jóval magasabb, mint a versenyzőnek tekinthető befektetési alapoké (s ezen termékek fedezete jellemzően szintén alacsonyabb, hiszen biztosítási elemet is tartalmaznak) − tekintve hogy a piackonform számítási módszer szerint az állomány tizedét lehet csak élő állományként figyelembe venni. A 19,2 ezer forintos adóterhelés három évre − a fentiek figyelembevételével − ugyanakkor nem tűnik túlzottan magasnak, ha például a bankbetétek után fizetendő közel 33 ezer forintos tétellel hasonlítjuk össze.

Egyértelmű ugyanakkor a hagyományos, rendszeres díjas életbiztosítások versenyhátránya: az első három évben a fenti feltételek mellett ebbe a biztosítási formába forgatott 3 millió forint után a biztosító 192 ezer forintnyi bankadót köteles megfizetni. Mindez annak fényében tűnik óriásinak, hogy Európa egyetlen államában sem vetettek ki adót a biztosításokra.

Az adatok egyértelműen cáfolják azt a nézetet is, hogy a bankoké a legnagyobb terhelés. A betét és a rendszeres díjas megtakarítási életbiztosítás drasztikus versenykülönbsége egészen a 18. évig fennállna a feltételek fennmaradása esetén: csak innentől lenne kevesebb a bankadó a biztosítási termékek esetében.