A csütörtöki egyezségi tárgyaláson a hitelezők hozzájárultak a csődvédelem alatt álló Vértesi Erőmű (VÉ) Zrt. csődeljárásának meghosszabbításához - közölte a társaság. Ezzel az erőmű újabb kilencven napra csődvédelem alá került, ezen időszakban folytatódhat a hitelezőkkel való kompromisszumos megállapodás kidolgozása. A VÉ közgyűlése a likviditási problémák megoldása érdekében döntött a csődeljárás megindítása mellett augusztus végén, annak érdekében, hogy biztosítottá váljon a munkavállalók javadalmazása, a térség távhőellátása, valamint az államilag garantált hitelek visszafizetése.
Az erőmű ellen a szocialista Kapolyi László nevéhez kötődő System Consulting (SC) Zrt.-vel 2008 végén kötött áramkereskedelmi szerződések kapcsán eddig mintegy 9,5 milliárd forint követelés van jelenleg is bíróság előtt - tudtuk meg Mamusits Pétertől, a VÉ szóvivőjétől. Az ügy 2008-2009-re nyúlik vissza, az erőmű akkori vezetése közel 20 milliárd forint értékben kötött szerződést Kapolyi cégével. Ennek lényege az volt, hogy az erőmű a piacról vásárolt áramot eladja az SC-nek - a tranzakció mintegy 250 megawatt áramot érintett, amely jelentősen meghaladja az erőmű saját kapacitását.
A VÉ meg is rendelte a szükséges mennyiséget, azonban Kapolyi a szállítások előtti pillanatban - "gazdasági ellehetetlenülésre" hivatkozva - visszalépett. Csődvédelemre azért volt szükség, mert egy már jogerős ítélet szerint a mintegy 1,8 milliárdos jelenlegi követelés fizetésképtelen helyzetet teremtene a VÉ számára. Az elmúlt időszakban a tulajdonos MVM évente csaknem 10 milliárd forintot pumpált az erőmű és a bánya fenntartásába, de ezeket a pénzügyi tranzakciókat több szakértő is aggályosnak nevezte, hiszen azok nem vették figyelembe az uniós szabályokat.
Egyelőre nem tudni, hogy milyen forgatókönyv szerint alakul az erőmű sorsa csődvédelem 90 napjának lejártával, a társaság mindenesetre törekszik a hitelezőkkel való megegyezésre.
