BUX 139081.97 -0,51 %
OTP 45520 -0,63 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Meglepően sok pénzt vettek ki a Magyar Építőből

Annak ellenére, hogy tavaly 564 millió forint árbevétel-csökkenést mutatott a Magyar Építő Zrt. eredménye, jelentős, 964 millió forint osztalékot szavazott meg a részvényesek számára a közgyűlés, miután a korábbi két évben rendre 514 millió forint osztalékot szavaztak csak meg – derült ki a cég beszámolójából.

2010. szeptember 30. csütörtök, 06:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A társaság bevételei az elmúlt években csökkentek: 2007-ben 18,5 milliárd forint nettó árbevétel után 2008-ban már csak 14,7, tavaly pedig 14,2 milliárd forint volt.

A cég saját tőkéje meghaladja a kilencmilliárd forintot, és az elmúlt években a társaság ennek köszönhetően önjáró volt – mondta lapunk érdeklődésére Tolnay Tibor, a társaság elnök-vezérigazgatója.

A saját tőke elérte azt a mértéket, amikor azt lehetett mondani, ez már túlzott – tette hozzá.

Tolnay szerint nincs arról szó, hogy a tulajdonosok elkezdtek volna tőkét kivonni a társaságból.

További részletek a Napi Gazdaság csütörtöki lapszámában

F. Emese Szabó
F. Emese Szabó

Ez is érdekelhet