A Napi Gazdaság szerdai számának cikke
A Budapest Bank (BB) agrárszakértője, Szabó János valósnak tartja ezt a problémát, de mint hangsúlyozta: bankjuk nem finanszíroz "utcáról beeső" szereplőket. A Commerzbank - mondta el Lovas Emese üzletfejlesztési igazgató - elsősorban olyan nagyobb cégeket finanszíroz ezekben az ágazatokban, amelyek több éve működnek a piacon, komoly tapasztalatokkal bíró szakmai vezetésük van és tevékenységük megfelelően diverzifikált. Így például jellemző, hogy egy-egy ügyfelünk amellett, hogy nagyobb területeken növénytermesztést folytat, integrátorként is működik, valamint vetőmag, műtrágya, növényvédő szerek és termények kereskedelmével is foglalkozik.
A BB régi partnerei, akiket szintén minősítenek, a közraktárban elhelyezett gabona értékének 75-80 százalékára kaphatnak finanszírozást. A Commerz a kialakított limitek alapján a közraktárjegyen szereplő érték 70-80 százalékának megfelelő hitelt nyújt ügyfelének, a közraktárjegy óvadékba helyezése mellett. Az OTP a közraktári hiteligénnyel rendelkező ügyfeleket és a felajánlott árukészletet érintően végez vizsgálatot, és ennek alapján dönt a kockázatvállalás lehetséges mértékéről - tudatták a legnagyobb magyar banknál.
Szabó szerint mivel a termelőknél hiányoznak a források, finanszírozásért a feldolgozóipar, illetve a kereskedők fordulhatnak hozzájuk eséllyel. A BB-nél éppen ezért igyekeznek rábeszélni a malmokat, hogy vásároljanak gabonakészletet és azt helyezzék közraktárba.
A 30-40 százalék feletti árbevétel-kiesést elszenvedett ügyfelei megsegítésére az OTP olyan, állami kezességgel biztosított hitelkonstrukciót tartana indokoltnak, amelynél a kockázatok nagyobb részét az állam vállalja át. Egy ilyen hitelből lehetne finanszírozni az ügyfelek esedékes állami és pénzpiaci adósságszolgálati kötelezettségeit is. Mint a legnagyobb magyar banknál elmondták: elsősorban azoknál az ügyfeleknél várhatók komoly pénzügyi problémák, akik súlyos árvíz-, belvíz- vagy jégkárt szenvedtek. A bank becslése szerint az agrárszektorban ezen ügyfelek aránya 10-15 százalék lehet.
Az agrárgazdálkodóknál egyébként most nemcsak a csekélyebb termés, hanem a minőségi gondok is problémákat okozhatnak. A Commerz a piacról azt az információt kapta, hogy azokon a területeken, ahol a növényvédelmet nem vették elég komolyan (vagy nem tudták kellően megoldani például az áradások és a belvíz miatt), nagyobb mennyiségű búza fuzáriumfertőzéses lett, de toxinvizsgálatok is folyamatban vannak. Ez a gabona emberi fogyasztásra nem lesz alkalmas és malmokba sem kerülhet. Emiatt - hangsúlyozta Lovas - a banknak is folyamatosan és fokozottan kontrollálniuk kell az áru minőségét.
