Ma avatták fel a dél-budai Savoya Park első ütemét, amelyet a GRC Hungária Kft. épített 15 milliárd forintos beruházással. Ebből az összegből 3,5 milliárdot útfejlesztésre fordított a társaság. Az első ütemben került sor a kilencedik, s egyben a legszebbnek tartott magyarországi Auchan hipermarket átadására. A Savoya Park köré a tervek szerint a következő, hasonló nagyságú beruházást jelentő ütemben szálloda, irodaház, sportcentrum és több száz lakás épül, a teljes létesítmény-komplexumot 2006 közepére fejezik be.
Jean-Paul Filliat, az Auchan Magyarország ügyvezető igazgatója erőteljes árversenyt ígért: a parktól két percnyi autózással elérhető Campona bevásárlóközpontban egy hasonló méretű Tesco működik. Az igazgató reményei szerint 200 forintért 10-30 százalékkal több árut lehet majd vásárolni a francia hátterű hipermarketben, a kilós félbarna kenyér 73 forint lesz, vagyis a fogyasztói ár mindössze a bekerülési érték 50 százaléka lesz.
