Magyarország és egyben Kelet-Közép-Európa első számú logisztikai szolgáltató cégcsoportjának egységeit, azaz öt tagvállalat, csaknem 100 telephely, 1500 kamion működését, 70 ezer négyzetméter raktárterület optimális kihasználását, valamint 3600 alkalmazott munkáját ezentúl a budapesti Nagykőrösi útról irányítják. A cégcsoport tagvállalatainál bevezetett integrált vállalatirányítási rendszertől, az egységesített fuvarszervezéstől és a központosított beszerzéstől a költségek mintegy egymilliárd forintnyi csökkenését, és a hatékonyság jelentős javulását várja.
A Hungarocamion logisztikai szolgáltató cégcsoportként piacvezető a közúti fuvarozás és szállítmányozás, a vámügyintézés, valamint a logisztika területén, és a legnagyobb raktár-logisztikai területtel rendelkezik Magyarországon. A Hungarocamion Rt. 2002 végén végrehajtott akvizícióját követően a Volán Tefu menedzsmentje optimálizálta a két önmagában is meghatározó piaci jelentőségű vállalat eszközeit és tevékenységeit. A fuvareszközök tekintetében például a Volán Tefu rendelkezik Magyarország legkorszerűbb járműparkjával, míg a Hungarocamion Közép-Európa egyik legnagyobb, 1200 közúti járműszerelvényből álló flottáját üzemelteti, és a régióban egyedülálló fuvarozási kapacitással bír.
Az akvizíciót követő szervezeti és szerkezeti átszervezés összehangolta a párhuzamos tevékenységeket, és stabilizálta a csoport piaci pozícióját. Az integrációval együtt járó racionalizálást a cégcsoport menedzsmentje úgy oldotta meg, hogy az átlagos állományi létszám nem változott.
A cégcsoportnál ugyanakkor intenzív, széles körű és integrált szolgáltatás-fejlesztési tevékenység folyik a komplex szolgáltatások iránti kereslet magas színvonalú kielégítése, és a nagy volumenű szállítások bővítése érdekében.
