(Korábban, egy sajnálatos félreértés folytán azt írtuk, hogy 2008-ra már 50 milliárdos profitra számít a cég, ám ehelyett "csupán" jelentős nyereségről van szó.)
A közelmúltban elkezdett, a korábbiaknál erőteljesebb reformfolyamat első intézkedéseként az uniós elvárások okán januártól négy üzletágat alakít ki a MÁV, a személyszállításért Vizsy Ferenc, az árufuvarozásért Kovács Imre, a gépészetért Csiba József, míg az infrastruktúráért Zsákai Tibor felel - mondta Udvari László, a vasúttársaság elnöke a csütörtöki sajtótájékoztatóján. A 2008-ig tartó reformfolyamat végére azzal számol a MÁV, hogy a jelenlegi 38 milliárd forintos veszteség helyett jelentős nyereséget termel, a fordulópont 2004 körül lehet. Jövőre egyébként a reformfolyamat 10 milliárdos költségtöbblete ellenére 10 százalékos veszteségmérséklődéssel számol a cég, vagyis az 5-7 százalékos bevételnövelés mellett 34 milliárd forintra csökken a társaság vesztesége. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az állam átvállalja a cég 60 milliárdos adósságát, s egyben állami garancia mellett 50 milliárdos hitelkeretet biztosít a MÁV számára. (A korábbi kormányzatok is hasonló finanszírozási gyakorlattal éltek.)
A reformfolyamat egyik célja a méretarányos szervezet kialakítása, egy piacgazdasági körülmények között működő vállalat létrehozása - jegyezte meg az elnök. Udvari elmondta, hogy a társaságnak nem célja a mellékvasutak felszámolása, inkább regionális közlekedési társaságokat terveznek kialakítani 2004-2006-ban, ennek során a cég számítana az önkormányzatokra és a vállalkozói tőkére. Az eszközparkot pedig hosszú lejáratú, nemzetközi pénzintézetektől - például az EIB-től - felvetett hitelekből, illetve kötvénykibocsátásból származó forrásból újítanák fel. A MÁV Magyarország uniós csatlakozásának időpontjában vasúti pályájának 20 százalékát, 2007-ben pedig a teljes hálózatot megnyitja más vasúttársaságok előtt.
