A kedvező nemzetközi befektetői hangulat hatására a budapesti tőzsde is a zöld tartományban nyithat. Továbbra is elsősorban a Richterre és a Molra érdemes figyelni szerinte. A gyógyszergyártó árfolyama átlépte a 8350 forintos szintet, amennyiben felette tudna maradni, folytatódhat az emelkedés a 8500 forintos szint irányába. A Mol árfolyamában 2910 forintnál található fontos ellenállás és 2840 forintnál támasz. Az OTP jegyzése továbbra is a 8 ezer forintos szint alatt mozog, amely már ellenállást képez, támasz pedig 7738 forintnál alakult ki. A Magyar Telekom grafikonján 310 forintnál, majd 302 forintnál található támasz - írta Varga Zoltán az MTI szerint.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 117,95 pontos, 0,28 százalékos emelkedéssel, 41 771,13 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 7,6 milliárd forint volt.
- A Mol 50 forinttal, 1,77 százalékkal 2880 forintra erősödött, 2,2 milliárd forintos forgalomban.
- Az OTP-részvények ára 4 forinttal, 0,05 százalékkal 7906 forintra nőtt, forgalmuk 2,8 milliárd forintot tett ki.
- A Magyar Telekom árfolyama 5,5 forinttal, 1,74 százalékkal 310 forintra csökkent, forgalma 211,8 millió forint volt.
- A Richter-papírok árfolyama 80 forinttal, 0,95 százalékkal 8380 forintra esett, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Svájc befagyasztotta a diktátor gigászi vagyonát, több száz milliárd forintnyi pénzt zároltak
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
„Ez lehetetlen!” - üzente az Európai Tanács elnökének Orbán Viktor
Az Ukrajna támogatását akadályozó politikája miatt súlyos büntetést kérnek Orbánra és Magyarországra
Kiderült, mely bankok nem férnek bele Nagy Márton ötös tervébe
Már most eldőlhet a választás? Vért izzadnak a kisebb pártok az aláírásgyűjtéssel
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Bennfentes gyanú: Mol-vezetők milliárdokat kaszáltak a Barátság kőolajvezeték leállásával