Alapvetően kedvező a nemzetközi hangulat ezért a vezető részvények közül az OTP-nél a pénteki kereskedés után hétfőn nyitáskor profitrealizálás, a nap folyamán pedig további emelkedés várható - közölte várakozásait Kiss Nicholas, az Erste elemzője. Hozzátette, hogy a Mol-nál oldalazás, a Richternél pedig az árfolyam erősödése várható.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 700,06 pontos, 1,92 százalékos emelkedéssel, 37 171,41 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 21,9 milliárd forint volt. A Mol 10 forinttal, 0,33 százalékkal 3000 forintra erősödött 2,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 465 forinttal, 4,72 százalékkal 10 320 forintra nőtt, forgalmuk 15,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,25 százalékkal 400 forintra emelkedett, forgalma 511,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,39 százalékkal 5210 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.
Kapcsolódó
Az európai indexeknél is vegyes hétkezdésre számítanak.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót
