A határidős indexjegyzések alapján a főbb indexek, a londoni, a frankfurti és a párizsi egy százalékot megközelítő erősödéssel kezdheti a szerdai kereskedést.
Kedden nagy, másfél százalék közeli nyereséggel zártak a főbb európai tőzsdék. Londonban 1,27 százalékkal fejezte be a kereskedést az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 1,49 százalék, a párizsi CAC-40 pedig 1,35 százalék nyereséggel zárt. Madridban 0,87 százalék, Milánóban 0,98 százalék volt az indexnyereség záráskor. A páneurópai FTSE EuroFirst 300 és Stoxx 600 indexek 1,49 és 1,53 százalékkal erősödtek szerdán, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 1,27 százalékkal emelkedett - írja az MTI.
Kapcsolódó
A keddi árfolyam-erősödés az amerikai-kínai kereskedelmi ellentétek enyhülésére utaló jeleknek volt tulajdonítható. Donald Trump amerikai elnök kedden Twitter üzenetben jelezte, hogy "gyümölcsöző tárgyalások vannak folyamatban Kínával", és hamarosan "fontos bejelentésekre" lehet számítani. Médiaértesülések szerint Kína kész 15 százalékra csökkenteni az amerikai autókra kivetett importvámot a jelenlegi 40 százalékról.
A kereskedelmi kilátások javulása elsősorban a kínai keresletnek erősen kitett nyersanyagipari ágazatnak kedvezett, amelynek mutatója három és fél százalék nyereséget ért el. Az Antofagasta, Anglo American és a Rio Tinto bányavállalatok részvénye több mint három százalékkal erősödött.
Az olajár emelkedett szerdán, az európai piacok nyitása előtt másfél órával a Brent 1,26 százalékkal állt magasabban a globális kereskedelemben hordónként 60,96 dolláron, a WTI 0,69 százalékkal 52,31 dollárra emelkedett. A piac a múlt héten az OPEC és a szervezeten kívüli nagy olajtermelők között létrejött napi 1,3 millió hordós termeléscsökkentési megállapodástól a világpiaci kereslet-kínálati egyensúly helyreállítását reméli.
Az eurót 0,05 százalékkal jegyzik erősebben 1,1323 dolláron, az arany ára változatlan, unciánként 1248,30 dollár.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Milliárdok tűntek el, börtön vár a volt kormányfőre
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány