Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A részvénypiac forgalma 5,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek a pénteki záráshoz képest.

Török Lajos az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a Richter húzta le a BUX-indexet, amely 0,55 százalékos esésével jelentősen alulteljesített az európai piacokhoz képest.

Az elelmző szerint a Richter továbbra is a tavaly decemberben bejelentett különadó miatt gyengélkedik. 

Hozzátette, hogy bár az OTP-re nem érkezett vállalatspecifikus hír, azonban a bankpapír árfolyama a nap közben 9950 és 10 180 forint között mozgott.  

 

  • A Mol 6 forinttal, 0,23 százalékkal 2608 forintra erősödött 376,2 millió forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,20 százalékkal 10 090 forintra csökkent, forgalmuk 3,1 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,59 százalékkal 337 forintra esett, forgalma 36,1 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 165 forinttal, 1,99 százalékkal 8135 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.

 

A BUMIX 3597,64 ponton zárt hétfőn, ez 6,98 pontos, 0,19 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!