Az összebevétel 3,8 milliárd forintot tett ki, míg a BÉT társult vállalkozása, a KELER Csoport eredményével együtt nettó 5,84 milliárd forint nyereséget ért el 2024-ben.
Az EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) az előző évhez képest 1,5 százalékkal, 1,382 milliárd forintra emelkedett – közölte az éves közgyűlésén hozott határozatot a BÉT az MTI-vel kedden.
Végh Richárd, a BÉT közel tíz év után idén márciusban távozó vezérigazgatója beszámolójában kiemelte: a hosszú távú stratégiával összhangban tovább bővült a tőzsdén elérhető részvények, kötvények és egyéb pénzügyi instrumentumok köre, és a BUX-, valamint a közepes papírokat tömörítő BUMIX-index is új csúcsot döntött tavaly.
A hazai részvénypiac mérete megközelítette a 18 ezer milliárd forintot az év végére
– fűzte hozzá.
A közgyűlés az igazgatóság tagjai közé választotta május 1-től Tóth Tibort, Kurali Zoltánt és Tóth Attila Simont, míg a BÉT felügyelőbizottságának vezetését csütörtöktől Sipos-Tompa Levente veszi át.
A Budapesti Értéktőzsde Nyrt. részvényeivel 2023 júniusa óta kereskednek a magyar részvénypiacon. Árfolyamuk hétfőn 7800 forinton zárt, az elmúlt 12 hónapban 3570 és 9800 forint között mozgott.
Kapcsolódó
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Bejelentette a köztársasági elnök, márciusban tartják a parlamenti választásokat
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek