Spekuláció a köbön: brutális árfolyam-emelkedést produkáltak kedden a Rába-részvények, az előző napi záróárfolyamhoz képest több mint 35 százalékkal lőtt ki a jegyzés. Hír nincs a vállalat háza tájáról, a felfokozott tőzsdei aktivitás viszont napok óta tart, s idén már 174 százalékkal nőtt a Rába-részvények értéke.

A papír sokáig a Budapesti Értéktőzsde unalmas részvénye volt, majd szeptember elején felpörögtek az események: a 4iG megállapodott a Rába többségi tulajdonosaival, megveszik a járműipari holding állami kézben lévő részvényeit, emellett pedig a vételi ajánlatot a kisrészvényesek felé is megtették, ahogy azt az értékpapírtörvény ilyen esetekre előírja. 

A 4iG szeptember 8-án tette közzé nyilvános vételi ajánlatát, részvényenként 1789 forintos áron (ez az egy részvényre jutó sajáttőke értéke), ennyit kapnak a nagytulajdonosok és ennyi az ajánlat a magánbefektetők felé is. Ehhez képest a keddi tőzsdei ár (3580 forint) ennek már a kétszeresét tükrözi, cikkünkből kiderül, ennek miért is van jelentősége. 

A kisrészvényeseknek nincs igazán sok értelme 1789 forintos áron eladniuk a részvényeket a 4iG-nek, mint ahogy azt a Rába igazgatósága sem javasolta a magánbefektetőknek. Aki hisz a Rába-sztoriban, valószínűleg nem is adott el részvényeket a vételi ajánlatban szereplő áron.

A 4iG a Rába többségi, 74 százalékos csomagját két nagyrészvényestől gyűjti be, ők:

  • N7 Holding (54,3 százalék)
  • Széchenyi István Egyetemért Alapítvány (20 százalék)

A vevő nem közvetlenül a 4iG, hanem a leányvállalata – 4iG Űr és Védelmi Technológiák – által létrehozott projektcég: a 4iG SDT Egy Zrt. A szerződés megkötésekor bejelentettek szerint a 74 százalékos részvénycsomag, valamint a magánbefektetők kivásárlása összesen közel 25 milliárd forintba kerülne a 4iG-nek, amit részben saját tőkéből, részben hitelből finanszíroz a társaság.

Mielőtt azonban a tranzakció lezárható, lesz még egy érdekesség, a Rába október 30-ra rendkívüli közgyűlést hívott össze. Itt a legfontosabb napirendi pont, hogy dönteni kell az Alapítvány tulajdonában lévő Rába-részvények értékesítése előtt arról, hogy akinek vételi joga van a papírokra, rögzíthesse, nem él vételi jogával, e nélkül a szóban forgó 20 százalékos részesedés még nem kerülhet át a 4iG projektcégéhez.

Minderre azért van szükség, mert a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló törvény szerint az állam által juttatott társasági részesedés (így lett Rába részvényes az alapítvány) esetén az államot nyilvánosan működő részvénytársaság esetén vételi jog illeti meg.

Október 8-án azonban a magyar állam képviseletében eljáró MNV Zrt. úgy nyilatkozott, hogy nem kívánja gyakorolni az őt megillető vételi jogot. Mivel az állam erről lemondott, most magának a Rába Nyrt.-nek is nyilatkoznia kell, hogy a jogszabály szerint rájuk átszállt vételi joggal élnek, vagy arról lemondanak. Ez a kérdés már közgyűlési hatáskör, az igazgatóság javaslata az, hogy a Rába „az őt megillető vételi joggal nem kíván élni”. Ha a közgyűlés valóban így szavaz, akkor utána már valóban nem lesz akadálya, hogy a 4iG SDT Egy Zrt. belépjen tulajdonosként.

Csak játék a számokkal, de ha akár az MNV, akár maga a Rába mégis úgy döntene, hogy gyakorolja vételi jogát, akkor a jelenlegi tőzsdei árfolyam feléért (1789 forintos árfolyamon) jutna hozzá a Rába-részvények 20 százalékáért.

Azt persze nem lehet tudni, hogy a mai árfolyam mennyire tükrözi a realitásokat, vagy csak valamilyen extra optimista jövőképet tükröz.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!