A befektetők valamelyest megnyugodtak, miután az európai gyűjtőmutató majdnem 3 százalékkal zuhant az előző két napon. A szerdai irányzatot egyelőre szerény kiigazításnak tartják az elemzők, és figyelmeztetnek, hogy a közeljövőre nézve csak a bizonytalanság biztos.
Ám közben vannak remények is. Szerda délután az amerikai magánfoglalkoztatás és a feldolgozóipari megrendelések vártnál kisebb bővüléséről megjelent adat kissé felgyorsította a fő mutatókat, mert növelte a bizakodást, hogy az Egyesült Államokban talán mégsem lesz kamatemelés most szeptemberben.
Az euróövezetben pedig abban bíznak, hogy az Európai Központi Bank (ECB) csütörtökön talán jelt ad még több mennyiségi enyhítésre a szaporodó világgazdasági kockázatok láttán. Ezt tükrözte az euró is, amely gyorsan lefelé igazított a dollárral szemben, miután kedden a két éve leggyengébb amerikai feldolgozóipari felmérés jócskán meggyengítette az amerikai valutát.
A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,41 százalékos javulással 6083,31 ponton zárt, 7,35 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt.
Frankfurtban a DAX-30 0,32 százalékos többlettel 10 048,05 ponton végzett, 2,47 százalékkal magasabban, mint múlt év végén.
Párizsban a CAC-40 0,30 százalékkal 4554,92 pontra erősödött, 6,60 százalékkal meghaladva az év végit.
A zürichi SMI 0,06 százalékot, a milánói FTSE MIB-40 0,75 százalékot, az athéni ASE 0,80 százalékot nyert, a madridi IBEX-35 0,55 százalékot vesztett.
Varsóban a WIG-20 0,39 százalékkal 2107,58 pontra fogyott, a Mol 0,43 százalékkal 183,20 zlotyra esett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Fontos határidő közeleg, ha autója van, legyen résen
Botrány az oktatásban: jogsértést követett el a Belügyminisztérium
A Tisza Párt átszabná az ingatlanpiacot, jelentős változásokra készülnek
Érdemes még ma tankolni, jelentős drágulás jön a kutakon
Újabb találat érte a Barátság kőolajvezetéket Oroszországban
Lélektani határon billeg az euró-forint, itt a friss árfolyam
Úgy pörgeti a rezsit ez a háztartási gép, hogy az már kisebb anyagi csőd
Rengeteg pénzt buknak a magyarok egy rossz szokás miatt
Kaderják Péter: Az orosz energiáról való leválás túlélhető, de súlyos ára van