Az európai bankok már a második egymást követő évben közel 123 milliárd eurót fizetnek vissza a részvényeseknek a pénzügyi válság előtti csúcsot meghaladó összegű osztalékok és részvény-visszavásárlások formájában. A UBS által összeállított becslések szerint a legnagyobb tőzsdén jegyzett európai és brit pénzintézetek várhatóan 74,4 milliárd eurónyi tavalyi év után járó osztalékot és 49 milliárd eurónyi visszavásárlást jelenthetnek be a következő hetekben, amikor közzéteszik tavalyi negyedik negyedéves eredményeiket – írja összefoglalójában a Financial Times.
Ez halvány növekedést jelent tavalyhoz képest is, pedig már akkor is elég bőkezűek voltak a bankok részvényeseikkel, megosztván velük az európai kamatlábak gyors emelkedésével keletkezett hatalmas nyereségüket, bőkezűen kárpótolva őket a Covid időszak alatt visszatartott kifizetésekért.
A UBS előrejelzései szerint a 2024-es eredmények alapján a legnagyobb összegeket a HSBC, a BNP Paribas és az UniCredit osztja majd fel részvényesei között, 19,3 milliárd, 11,6 milliárd, illetve 8,8 milliárd eurót.
Mint arról már korábban bővebben írtunk, az európai bankszektor működési feltételei jelentősen javultak azzal, hogy az EKB 2022-ben az infláció leküzdése érdekében kamatemelésbe kezdett és ezzel véget vetett a közel egy évtizede tartó zérókamatok időszakának. A bankoknak gyorsan sikerült kihasználniuk a helyzetet, hiszen a hitelezők felé sokkal gyorsabban érvényesítették a magasabb kamatlábakat, mint a betétesek felé. A magas nyereségek és várható osztalékok mostanra az egekbe hajtották az európai bankok részvényeinek árfolyamát, azonban egyre többen aggódnak amiatt, vajon hosszabb távon is fenntartható-e a helyzet, különösen akkor, amikor a nagy központi bankok az EKB-val együtt ismét elkezdték a kamatok lefaragását.
Jérôme Legras, az Axiom Alternative Investments ügyvezetője a lapnak azt mondta, szerintük a hozamok jelenlegi szintje fenntartható, sőt idén még növekedni is fognak a banki nyereségek. A kamatlábak valóban a másik irányba mozdulnak el, de a nettó kamatbevételek kilátásait is jobbak, az alacsonyabb betéti költségek és a magasabb díjak miatt. Különösen a vagyon- és vagyonkezelésben erős díjbevételű üzletágakkal rendelkező bankok esetében – tette hozzá.
A Citigroup szerint az európai bankok idén összesen 80 milliárd eurónyi osztalékot és 54 milliárd eurónyi visszavásárlást jelentenek be.
A Europe Stoxx 600 Bank indexe mindenesetre új, közel két évtizedes csúcsra emelkedett és mostanra már meghaladat értéke a 690 pontot is. Ennél magasabban utoljára a pénzügyi válságot megelőzően, 2007-ben járt.

Az elemzők véleménye megosztott a tekintetben, hogy itt még érdemes-e tartani az európai bankrészvényekből. Az optimisták szerint lehet még bennük felértékelődési potenciál, különösen amiatt, hogy árazásuk jelentősen elmarad amerikai társaikétól. Ez utóbbiak ráadásul ismét elég népszerűek lettek a befektetők körében, mivel a piac arra készül, hogy Donald Trump jelentősen lazíthat majd a szektorra vonatkozó szabályozáson, ami tovább növelheti az amerikai bankok profitabilitását (meg persze működési kockázatait is).
Eközben az európai bankok vezetői is folyamatosan lobbiznak annak érdekében, hogy a rájuk vonatkozó szabályokon is enyhítsenek, amivel persze a szabályozó hatóság szerepét betöltő EKB részéről ellenállásba ütköznek. Erről bővebben itt írtunk.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Vigyázat: életmentő gyógyszert vontak ki a forgalomból

Eltűnik egy fizetési mód az Aldiban, nem szeretik a vásárlók a kütyüzést

Rejtett számról hívogatták Orbán Viktor vendégét, de vele nem lehet kibabrálni

Pánik Párizsban: aranyáron vásárolhat magának helyet az Európai Unió

Brutális bérigények: közel másfél milliót kérnek ezek a munkavállalók

Meghátrált az EU: ez lehet a fatüzelésű kályhák sorsa

Durva zuhanásba kezdett a gázár

Ilyen árak várják holnaptól az autósokat a kutakon

Megmozdult az ingatlanpiac Budapest mellett, megy a hirig
