A Napi Gazdaság szerdai számának cikke
A 153 milliárd forintos adó előtti eredményből adó után már csak 73 milliárd forint marad az A kategóriás tőzsdei társaságok részvényeseinek zsebében, azaz a legnagyobbak kis híján nyolcvanmilliárd forinttal gazdagították a költségvetést az első negyedévben. Ugyanakkor a piaci helyzet sem kedvezett a legnagyobb vállalatoknak: forgalmuk az infláció ellenére 22 milliárddal elmaradt az egy évvel korábbi szinttől, üzemi eredmény szinten pedig 38 milliárd forintnyi volt az elmaradás. A gyorsjelentését eddig publikáló 13 cégből 8 rontott tavalyhoz képest, s − akárcsak 2012-ben − most is négy volt veszteséges.
A vezető cégek közül most a Mol termelte a legtöbb profitot, azonban a piaci környezet egyáltalán nem kedvezett a társaság működésének. A finomítói marzsok továbbra is alacsonyak maradtak, az olajár esett, kitermelése csökkent, és az üzemanyag-fogyasztás is tovább mérséklődött − a cég bevételei több mint 56 milliárd forinttal maradtak el a 2012-estől. Ez a kiesés az adózott eredmény sorra is lecsorgott, a Mol 32 milliárdos nyeresége több mint 40 milliárddal alacsonyabb a bázisévben elértnél. Az OTP eredményét egyrészt jelentősen visszavetette, hogy a bank az első negyedévre terhelte rá a teljes éves bankadót, illetve a forint erősödése is közrejátszott abban, hogy a társaság alig valamivel 10 milliárd forint feletti nyereséget mutathatott ki.

A harmadik legnagyobb tőzsdei vállalkozás, a Telekom profitját is a jelentős adóteher apasztotta, de rosszat tett a cégnek a hideg időjárás és a rezsicsökkentés is, a gázkereskedő üzletág emiatt több mint egymilliárd forintnyi veszteséggel működött. A két gyógyszercég − köszönhetően talán annak, hogy bevételeik legnagyobb része már külföldről származik − növelni tudta nyereségét. A főbb mutatókat vizsgálva megállapítható, a BÉT-en forgó papírok olcsónak egyáltalán nem mondhatók. A részvények átlagosan könyvértékük 92 százalékán cserélnek gazdát, az átlagos árfolyam/nyereség mutató pedig 16 fölötti −, igaz ennek számításánál változatlan negyedéveket feltételeztünk, márpedig minden bizonnyal az első három havinál jobb teljesítményben reménykedik szinte mindegyik vállalat vezetője.
| Társaság | Saját tőke | Kötelezettségek | Bef. Eszk. | Forgóeszk. | Mfőöszeg | Árbevétel | Üzemi eredmény | Pénzügyi er. | Adó előtti eredmény | Adózott eredmény | Nettó eredmény 2013 I.n.é. | Nettó eredmény 2012. I.n.é. | 2013/2012 nettó eredmény |
| Állami Nyomda | 6542 | 3046 | 3400 | 6189 | 9589 | 4389 | 251 | 1 | 253 | 225 | 191 | 152 | 125,7% |
| CIG Pannonia | 1579 | 51813 | n.a. | n.a. | 53392 | 7985 | n.a. | n.a. | -338 | -338 | -338 | -1192 | |
| Danubius | 51546 | 35388 | 80992 | 6142 | 87134 | 8629 | -1846 | -977 | -2821 | -2833 | -2793 | -1121 | |
| Egis | 192160 | 25043 | 81116 | 136087 | 217203 | 34315 | 5812 | 2054 | 8566 | 7575 | 7742 | 6465 | 119,8% |
| FHB | 76061 | 634368 | 710429 | 4828 | -627 | -2182 | -1589 | -1589 | 14 | ||||
| Graphisoft Park | 6165 | 15045 | 18269 | 295 | 2121 | 590 | 226 | -101 | 124 | 103 | 103 | 149 | 69,1% |
| MTelekom | 471231 | 554742 | 84567 | 231042 | 1076712 | 156609 | 14248 | -7745 | 6503 | 2929 | 1695 | 13018 | 13,0% |
| Mol | 1774253 | 2988209 | 3131453 | 2202291 | 5333744 | 1293242 | 65432 | -7928 | 63668 | 36425 | 32321 | 73862 | 43,8% |
| OTP | 1536014 | 7766580 | 10520194 | 212869 | 112508 | 57961 | 11233 | 11233 | 12828 | 87,6% | |||
| Pannergy | 10332 | 5127 | 13234 | 2225 | 15459 | 196 | -122 | -150 | -272 | -299 | -299 | -99 | |
| Rába | 12007 | 22835 | 16166 | 19038 | 35205 | 11434 | 748 | 245 | 994 | 859 | 859 | 33 | 2603,0% |
| Richter | 549691 | 171409 | 397388 | 323712 | 7211 | 85844 | 15217 | 467 | 20023 | 19050 | 19050 | 16752 | 113,7% |
| TVK | 115399 | 104896 | 121804 | 98491 | 220291 | 97253 | 2306 | -2019 | 287 | 21 | 21 | -3014 | |
| A összesen | 4802980 | 12378501 | 3948389 | 3025512 | 18288684 | 1918183 | 214153 | -16153 | 152766 | 73361 | 68196 | 117847 | 57,9% |
| A bankoknál az árbevétel helyett a nettó kamat- és dijbevétel, az üzemi eredmény helyett a szokásos üzemi tevékenység eredménye szerepel, a pénzügyi eredménysor 0. Forrás: gyorsjelentések | |||||||||||||
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná