A Mol 180 forinttal, 1,11 százalékkal 16 000 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 145 forinttal, 2,29 százalékkal 6180 forintra esett, forgalmuk 9,5 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,68 százalékkal 436 forintra gyengült, forgalma 450,6 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 31 forinttal, 0,58 százalékkal 5300 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 837,6 millió forintot ért el.
Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője elmondta, a Brexit miatt a nemzetközi és a magyar tőzsdén is negatív hangulat, eladói nyomás uralkodott hétfőn. Ez feltehetően marad a következő napokban is, nincs okuk megnyugodni a piacoknak - tette hozzá. Megjegyezte, hogy a BÉT közepes forgalmat ért el a nap folyamán.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Milliárdok égtek el Nyergesújfalun: menekül az LG Chem, és most jön az igazi pofon
A megsemmisítés szélére kerülhet a Meduza
Tajvan a szakadék szélén, bedőlhet a techipar
Drámai válasz! Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra
Halálos építkezési baleset: négyen meghaltak, egy ember életéért küzdenek
Zelenszkij üzent: ennyi időn belül helyreállhat az olajszállítás Magyarország felé
Olcsóbb lett kilépni az Egyesült Államokból
Akkorát ment a forint, hogy izomláza is lehet