A Richter gyorsjelentése semlegesen értékelhető a Buda-Cash szerint, mivel a vártnál nagyobb nettó profit jórészt pénzügyi tételeknek volt köszönhető, míg a bevételek és az üzemi eredmény jórészt a várakozásoknak megfelelően alakult. Több kulcspiacon ugyanakkor haloványan teljesített a társaság - igaz, voltak pozitív meglepetések is. A gyorsjelentést követően ennek ellenére a brókercég megemelte éves várakozását. Az árbevételre 348,6 milliárd helyett 352,6 milliárd forintot várnak, ami 7,9 százalékkal magasabb a tavalyinál. A változás elsősorban a hazai és a kínai piac növekedésével magyarázzák. A bruttó fedezet a korábban várt 217,1 milliárd helyett így 221,1 milliárd lehet a frissített modell szerint, a fedezeti ráta pedig 62,3 százalék helyett 62,7 százalék. Fentiek ellenére az éves üzemi eredményre vonatkozó várakozás változatlanul 50,7 milliárd forint maradt, mivel a modellben a működési költségekre is magasabb várakozásokat terveztek be. Pénzügyi eredmény soron 3,97 milliárdról 6,47 milliárdra emeltük éves várakozásainkat az igen magas első negyedévi számok alapján, míg a nettó eredmény 6 milliárddal lehet több, ami 51,6 milliárd forintot jelent. Ez annak tudható be, hogy jelentős javulást vezettek át a társasági adó soron, mivel itt a korábbi 10 százalékos effektív adóráta várakozást 3-5 százalékra vitte le a társaság, ami önmagában 3 milliárdos éves eredményjavulást jelent. A részvényenkénti eredmény (EPS) a frissített modell szerint 2771 forint lehet a korábbi 2455 forintos előrejelzés helyett.
A növekedési tényezők közül az Esmya és a cariprazine emelhető ki a brókerház szerint, azonban a méhmyoma kezelésében alkalmazott Esmya bevezetési folyamata Spanyol- és Olaszországban megakadni látszik. A többi európai piacon a folyamat rendben halad. A folyó évi hivatalos árbevételi előrejelzés továbbra is 15 millió euró, míg 2015-re 100 millió eurós árbevétel elérése a cél - ez a jelenlegi EU forgalom egynegyede, a Richter teljes árbevételének pedig közel 10 százaléka. Folyamatban vannak azok a kutatások, amelyek sikeres lezárása esetén a szert nemcsak operáció előtti kezelésként, hanem azt kiváltó terápiaként is alkalmazni lehetne, ebben az esetben a potenciális hosszú távú árbevétel akár meg is duplázódhat. A cariprazine regisztrációja az USA-ban folyamatban van, eredmény - ha minden rendben megy - az év vége felé várható, ez újabb mérföldkő-bevételt jelentene a Forest Labs-tól. A Richter jelenleg legjelentősebb befektetési sztorijaként értékelhető gyógyszer hatásosságával kapcsolatosan az elismerő hangok vannak többségben és hatásmechanizmusa is egyedinek tekinthető, ám egyes vélemények szerint a kelleténél több ill. gyakoribb mellékhatás limitálhatja majd piaci részesedését.
Mindezek alapján az árfolyama historikus árazási tartományok alján, vagy azokhoz közel alakulnak. A Buda- Cash a cariprazine fejlesztés nélküli, "alap" célárfolyamát 38 200 forintban, míg ezzel együtt 44 500 forintban állapította meg a reális árat. Így az ajánlás a gyorsjelentést követően változatlanul felhalmozás. Ugyanakkor az alacsony likviditás, a hazai részvénypiac általános, bizonytalan megítélése illetve az MSCI index hiány miatt egyelőre nehéz látni hogy mitől is térne vissza a mindent elsöprő vételi erő a részvény piacára, erős vételt ezért nem ajánlanak.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Alfatrader - általános szöveg
Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Financial Times: Engedett a magyaroknak Brüsszel, csak ne blokkoljanak
Olyan mélyütést kaphat ezzel a magyar ipar, hogy az tényleg beteheti a kaput

Ha ünnep, akkor lezárások, mutatjuk a tudnivalókat

Konzultáció indul: tiltott lehet az ingatlan adásvétel egyes helyeken, hogy fenntartsák az egyensúlyt

Rogánt váltva Lázár új gazdaként lefejezte az útdíjbevételekért felelős céget

Több mint kétezer embert tesz utcára a népszerű egyetem

Ingyen osztogatnak élelmiszert a Tescóban este fél 10 után

Nem az adók miatt nehéz a vásárlói kosár, a láncok áréhségét fizettük meg

Bekebelezi a programozók állását a mesterséges intelligencia
